Lehetne pontosabb – a németek szemet vetettek az időre

A németek szerint kicsit álmatag az óra, de megvan a megoldás, hogyan lehet új életet lehelni belé.

Német kutatók úgy gondolják, találtak egy új eljárást, amivel megalkothatják az eddigi leghatékonyabb időmérő eszközt, ami nagyobb pontossággal működne, mint a jelenleg ismert atomórák. Állításuk szerint,

ha az új órájuk már 14 milliárd éve működne, mostanra kevesebb mint két percet késne.

Ehhez azonban szükséges a másodperc hosszúságának újradefiniálása: olyan mértékben, hogy az az emberi elme számára nem felfogható, de ettől függetlenül számos tekintetben pozitív változást hozna – például a GPS navigáció terén, aminek nagy mértékben növelné a pontosságát, a jelenlegi néhány méteres pontosságról néhány centiméterre. A pénzügyi hálózat és energetikai rendszerek számára szintén kedvező változást hozhat az új felfedezés.

Christian Grebing, aki a Német Metrológiai Hatóság alkalmazásában dolgozott az új óra megvalósításán, emlékeztetett, hogy a másodperc jelenlegi definíciója mindössze 1967. óta van használatban, amikor is úgy határozták meg, mint az alapállapotú cézium-133 atom két hiperfinom energiaszintje közötti átmenetnek megfelelő sugárzás 9,192,631,770 periódusának időtartama. Az első olyan óra, ami a másodpercet is mutatta, a XVI. század második felében jelent meg, de az emberiség sokáig mindössze a napórák által mért látszólagos időt ismerte, a másodperc pedig csak a mechanikus órák elterjedésével vált pontosan mérhetővé. Grebing szerint az új időmérő eszköz egy jelentős lépés a globális időmérő infrastruktúra javítására.