Német kémfőnök: együtt kell működni Oroszországgal a biztonságpolitikában

August Hanning, a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) volt vezetője szerint az Európai Unió és Oroszország együtt kell működjön a terrorveszély elhárítása terén, a történelmi sérelmeket pedig magunk mögött kell hagyni, mert mindkét felet hátráltatják a belbiztonsági kockázatok leküzdésében.

A BND volt vezetője szerdán a Moszkvában kezdődő Nemzetközi Biztonsági Konferencián felszólalva kifejtette, hogy az utóbbi évek során az Európai Unió arra kényszerült, hogy rendkívüli intézkedéseket hozzon a fokozódó terrorveszély miatt, ami immár az EU területén belül jelentkezik. ‘Hosszú évek óta zajlik a nemzetközi terrorista csoportok elleni harc, de a Nyugat nem tudta megnyerni ezt a háborút, mert a terroristák már Európa határain belül vannak.’ – mondta. Hanning szerint jelentősen rontja az esélyeket, hogy Németország nem volt sikeres az Ostpolitik terén, Oroszország pedig nem volt sikeres a Nyugattal kapcsolatos politikájában, és mindkét fél a történelmi sérelmeket kezdi előtérbe helyezni ahelyett, hogy közös erővel számolná fel a jelen biztonsági kihívásait.

A BND volt vezetője egyértelműen kijelentette, hogy ma már nem elég, ha a terrorizmus kiváltó okairól folytatunk vitát és a Nyugat egymagában próbálja megoldani a problémákat; szerinte együtt kell működni Moszkvával, mert kizárólag így lehet felszámolni a közel-keleti és más válsággócokat.

Az ötödik nemzetközi biztonsági konferencia szerdán vette kezdetét Moszkvában, több mint 500 résztvevővel, beleértve nyugat-európai katonai tisztviselőket és szakértőket is.