Betiltanák a magyar nyelv használatát Romániában

Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Párt alapítója előterjesztett egy törvényjavaslatot, ami betiltaná a magyar nyelv használatát Romániában.

A jelenleg független képviselőként működő politikus megtiltaná a közintézmények, állami hatóságok és önkormányzatok számára, hogy a román nyelven kívül más nyelvet is használjanak a kommunikációra, így a magyar közösség számára ellehetetlenítené a saját anyanyelven történő ügyintézést. A képviselő javaslata szerint a hivatalokból a magyar nyelvű feliratokat is el kellene távolítani.

A politikus azzal indokolta a javaslatot, hogy szerinte egyes régiók “kizárták a román nyelv használatát, mintha egy idegen államhoz tartoznának”, a törvény célja pedig az lenne, hogy “a románok ne érezzék magukat idegennek saját hazájukban”. Nehéz eldönteni, hogy ez a lépés a román nacionalistáknak szánt gesztus, vagy szándékos provokáció. A romániai magyar közösség ugyanis egy idegen, természetellenesen megnövelt területű országban él, ahol a kormányban egyre mélyebb paranoia gyökerezik annak kapcsán, hogy a ma még román ellenőrzés alatt álló magyar területek egyszer újra az anyaországhoz tartozhatnak, akár enklávé formájában.

Áprilisban a Jurnalul National román napilapban megjelent egy szakértői anyag, miszerint Erdély rövid időn belül függetlenedni fog Romániától, és Bukarest nem tehet mást, mint hogy végignézi mindezt. Az Ilie Șerbănescu által írt elemzés abból vezeti le Erdély függetlenedésének várható bekövetkeztét, hogy az új nemzetközi környezetben a régiók a politikai határoktól függetlenül, gazdasági hatalmi pólusok vonzáskörzetében mozognak, amire a politikának minimális ráhatása sincs. Șerbănescu elemzésében kifejti, hogy Erdély számára Bukarest a leggyengébb gazdasági hatalmi pólus, a régió számára Budapest és Bécs sokkal inkább meghatározó erőközpont, és a politika rövid időn belül követni fogja a gazdasági realitásokat.

Augusztus elején hazánk és Románia közt diplomáciai botrány robbant ki annak kapcsán, hogy a bukaresti magyar nagykövet a Romania libera napilapnak azt nyilatkozta, szerinte Románia szándékosan hátráltatja a két ország úthálózatainak összekapcsolását, és az infrastruktúra-fejlesztés késleltetésére törekszik.