Brit veteránok felszólaltak a közös európai hadsereg létrehozása ellen

Brit háborús veteránok felemelték a hangjukat Jean-Claude Juncker javaslata ellen, aki korábban azt indítványozta, hogy az Európai Unió hozzon létre saját hadsereget. “A kezdeményezés azt jelentené, hogy az Egyesült Királyság elveszítené irányítását saját honvédelme felett.”

Juncker 2015-ben tett javaslatot arra, hogy az Európai Unió hozzon létre egy közös európai hadsereget, ami a NATO katonai struktúráitól elkülönítve működne, és lehetővé tenné, hogy az EU saját katonai erőre építse külpolitikáját. Juncker szerint “egy közös európai hadsereg megmutatná a világnak, hogy európai országok közt soha többé nem lesz háború. Egy ilyen hadsereg segítene nekünk kialakítani egy olyan közös külpolitikát és biztonságpolitikát, ami lehetővé tenné, hogy Európa felelős cselekvőként lépjen fel a világban.”

Juncker a Welt am Sonntag német lapnak nyilatkozva azt mondta, “egy saját hadsereggel Európa független és gyorsabb reakciót adhatna, ha egy tagállamban vagy szomszédos országban a békét veszély fenyegeti. Egy közös európai hadsereg Oroszország számára is egyértelmű üzenetet adna, hogy készek vagyunk megvédeni az európai értékeket.”

A Veterans for Britain most kampányt indít, melyben arra mozgósítja a brit választókat, hogy a június 23.-i referendumon az Európai Unióból kilépésre szavazzanak. A szervezet közleményében azt írja, hogy “ha tagok maradunk, az Európai Unió közös hadsereget hoz létre. Az Európai Parlament támogatja ezt. Ez azt jelentené, hogy az Egyesült Királyság elveszíti a kontrollt saját honvédelme felett, és nemzetközi pozíciói szertefoszlanak.”

A szervezet ehelyett azt támogatja, hogy az Egyesült Királyság az EU-ból kilépést követően a NATO-val szoros együttműködésben vegyen részt terrorellenes hadműveletekben, de valamennyi szerepvállalása önkéntes alapon történjen.