Zeman: Törökország az Iszlám Állam szövetségese

Csehország elnöke szerint habár Törökország NATO tag, gyakran cselekszik úgy, mintha az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szövetségese lenne, ezért Csehország elutasító állásponton van a törökök EU-csatlakozási kérelmét illetően.

Milos Zeman ugyanakkor az EU-Törökország csúcstalálkozón kötött megállapodás más pontját is bírálta; főként azt az egyezséget, melynek értelmében az Európai Unió 3 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást biztosítana Törökországnak a migránstömegek visszatartásáért cserébe.

“A Római Birodalom az összeomlását közvetlenül megelőző időszakban szintén fizetett sarcot a barbároknak.

– nyilatkozta Zeman. Csehország NATO-politikája látványos fordulaton ment keresztül az utóbbi évek során, melynek következményeit nemcsak az ország elnökének nyilatkozatai jelzik. Csehország az egyetlen NATO tagország, amely közvetlen kapcsolatfelvételt kezdeményezett kormányközi szinten Szíria legitim – Bassár el-Aszad neve által fémjelzett – politikai vezetésével, és Szlovákia mellett az egyetlen közép-kelet európai állam, amely elutasította a térségben, hogy országa területén idegen csapatok állomásozzanak, vagy hadgyakorlat keretében ott tartózkodjanak.

A legutóbbi, november elején tartott Közép- és Kelet Európai Regionális NATO Csúcstalálkozón Csehország a többiektől eltérő módon nem képviseltette magát államfői szinten. Ez pedig egyértelmű jelzés volt mind Washington, mind a régió államai számára, hogy Prága nem kíván részt venni egy az USA által támogatott lengyel elképzelés (Intermarium) és vezetés alapján felállításra kerülő, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig és az Adriáig húzódó oroszellenes, támadó jellegű falanx koncepciójában.