Oroszország nem akarja bekebelezni az Ukrajnától elszakadó köztársaságokat

A Kreml szóvivője szerint Moszkva nem törekszik arra, hogy integrálja Oroszországba a Donyecki és Luganszki Népi Köztársaságokat.

Moszkva nem törekszik arra, hogy integrálja Oroszországba a Donyecki és Luganszki Népi Köztársaságokat – mondta csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Maga a kérdés is abszurd. Több éven át Putyin elnök és különböző rangú orosz tisztviselők is kijelentették, hogy Moszkva nem próbálja a DNK-ot és LNK-ot Oroszországba integrálni” – mondta.

A szóvivő naivnak nevezte azokat a publikációkat, melyek szerint Oroszország a két, Ukrajnából kiszakadt köztársaság bekebelezésére törekedne.

A nap folyamán a Bloomberg hírügynökség írta az „orosz vezetéshez közel álló” meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy Oroszország a korábbi Donbassz-régió bekebelezésére készül. A szóvivő szerint naivak ezek a feltételezések és a végletekig leegyszerűsítik az ukrán válság értelmezését.

A névtelen forrás: így hazudik a nyugati sajtó

A Donbassz-konfliktus 2014 áprilisában tört ki, amikor a Kelet-Ukrajnában élő többségi orosz lakosság úgy döntött, hogy nem fogadja el legitim kormányként a Kijevben nem választások útján hatalomra jutott politikusokat, és saját népszavazást írt ki az Ukrajnától elszakadásról. Az illegitim kijevi kormány válaszként katonai beavatkozást indított és erőszakkal próbálta fennhatóság alá vonni a vitatott hovatartozású területeket.

2015 februárban a kijevi kormány és az Ukrajnától elszakadást egyoldalúan kinyilvánító köztársaságok vezetői megállapodást kötöttek Belorusszia fővárosában. A minszki egyezmény előírta a tűzszünet megkezdését, a fegyverek kivonását a frontvonalról, emellett alkotmányos reformokat írt elő Ukrajna számára, ami különleges státuszt biztosítana a Donbassz és Luganszk régióknak.

Annak ellenére, hogy a normandiai négyek (Oroszország, Franciaország, Németország és Ukrajna) közvetítésével sikeresen létrejött a megállapodás, a háború tovább folytatódott, és a felek egymást vádolják a tűzszüneti egyezmény sértésével.