A jobbikos szavazók által támogatott program jutott kormányra?

Nem orosz javaslatra, hanem egy akkor még növekvő népszerűségű ellenzéki párt javaslatának figyelembe vételével kezdte meg a kormány a külföldről finanszírozott civil szervezetek átláthatóvá tételét. Mint kiderült, egy jobbikos szavazók által követelt program valósul meg a civiltörvény módosításával.

2014 első felében a Jobbik támogatottsága felívelőben volt; az Ipsos beszámolója szerint januárról februárra másfélszeresére nőtt a párt szavazótábora; a korábbi 6 százalék helyett 9%-on állt a párt támogatottsága. A Medián mérése szerint a teljes szavazókorú népesség körében 14%-on állt a Jobbik támogatottsága. A Nézőpont intézet eközben a baloldali pártok támogatottságának összeomlásáról számolt be, és 13%-ra mérte a Jobbikot. A Tárki kutatása szintén a Jobbik szavazótáborának gyors bővülésére hívta fel a figyelmet, két hónappal az országgyűlési választások előtt. A közvélemény-kutatások a jobboldali radikalizmus népszerűségének megállíthatatlan növekedéséről tanúskodtak, ami egyértelművé tette, hogy előbb-utóbb Magyarországot egy nemzeti radikális párt fogja kormányozni.

Ebben a helyzetben követelte a gyorsan növekedő ellenzéki párt a külföldről finanszírozott civil szervezetek ügynökké nyilvánítását, amit több mint egy millió választó olyan mértékben támogatott, hogy amiatt hajlandó volt egy párt mellett stabilan elköteleződni.

A Jobbik 2014-es választási programjának szerves része volt a külföldről finanszírozott civil szervezetek ügynökké nyilvánítása. „Véget vetünk a nemzetközi jogvédő szervezetek álságos tevékenységének. A kettős mércét alkalmazó, a rendőrséget, a rendvédelmi szerveket, az önkormányzatokat hátráltató, hamis színben feltüntető jogvédő szervezetek (TASZ, Helsinki Bizottság, Amnesty Inter­national stb.) ügynöki szervezetté nyilvánítását kezdeményezzük” – ez áll a párt választási programjában.

Bár a Jobbik nem jutott kormányra 2014-ben, a párt programjának egyes elemei látszólag kormánypolitika szintjére emelkedtek. A Fidesz-KDNP kezdeményezte a civil szervezetek működésének átláthatóvá tételét; az új szabályozás alapján azok a civil szervezetek, melyek külföldről jelentős anyagi támogatásban részesülnek, ezt kiadványaikon is látható módon fel kell tüntessék, hogy az emberek tisztában legyenek a szervezet külföldi támogatottságával. A kormánypárt a demokrácia logikájának megfelelően fogott bele ebbe a változtatásba, tekintettel arra, hogy ezt a programpontot több mint egymillió ellenzéki választó is stabilan támogatja.

Ezek az intézkedések, bár a liberális sajtó szerint a kormánypártok politikusai körében helyenként visszatetszést váltottak ki, nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP megőrizte támogatottságát, és a közvélemény-kutatások szerint a korábbival egyező arányban megnyerne egy újabb választást. A társadalom „jobbra tolódásával” nem az a párt fog kormányzó erőként működni, amelyik nemzeti radikálisnak nevezi magát, hanem amelyik felvállalja az egyre növekvő számú nemzeti radikális szavazótábor képviseletét. Ha a Jobbik egyelőre nem is jutott kormányra, a 2014-es jobbikos szavazók által követelt program egy része már kormánypolitika szintjére emelkedett.