Az EU megpróbál partneri viszonyt kialakítani Oroszországgal

Federica Mogherini saját Twitter-oldalán számolt be a moszkvai találkozóról.

Moszkvában találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. Az EU közeledne Oroszországhoz, de egyelőre nem látható, hogyan fognak kikeveredni a szankcióháborúból.

Az Európai Unió törekszik arra, hogy feltámassza a „stratégiai partnerség perspektíváját” Oroszországgal kapcsolatban, de ennek mikéntje egyelőre nem látható, ameddig mindkét fél részéről gazdasági szankciók vannak érvénybenmondta Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, az orosz külügyminiszterrel tartott találkozó utáni sajtótájékoztatón.

Németország évente 55 milliárd köbméter orosz gázt importálna

Mogherini az újságíróknak nyilatkozva azt mondta, nem helytálló az állítás, miszerint a kétoldalú kapcsolatokat befagyasztották, hiszen saját moszkvai látogatása is „a legevidensebb módon bizonyítja ennek ellenkezőjét”.

A főképviselő szerint az Európai Unió jelenleg nem olyan viszonyt ápol Moszkvával, mint amilyet ő akarna.

Igaz, hogy ez többé nem olyan kapcsolat, amihez hozzászoktunk, vagy amilyen kapcsolatot mi szeretnénk. Az Európai Unió és Oroszország éveken át dolgozott a stratégiai partnerség kialakításán, mi ehhez a megközelítéshez szeretnénk visszatérni.” – mondta.

Osztrák sajtó: az amerikaiak átverték Európát a Moszkva elleni szankciókkal

Mogherini szerint azonban szürreális lenne az a feltételezés, hogy a szankciók fenntartása mellett lehet ilyen együttműködést kialakítani Moszkvával, bár hangsúlyozta; „önmagában a szankciók nem akadály”. Ehelyett ő a minszki egyezmény feltételeinek teljesítését helyezné előtérbe, amit a szankciók fokozatos kivezetése követne. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint ugyanakkor hiba lenne Moszkvát hibáztatni a minszki egyezmény nem-teljesítéséért, mert a kijevi kormány régóta a minszki egyezmény teljesülésének szabotálására törekszik.