Szakértő: Európa választ kell adjon az új típusú terrorfenyegetésre

Csütörtök éjjel egy ismeretlen fegyveres nyitott tüzet Párizs központjában az utcán járőröző rendőrökre. Az incidens során egy rendőr életét veszítette. Az elkövetőnél radikális iszlamista iratokat találtak, szakértők szerint azonban nem a korábbi esetek ismétlődnek meg, ez már egy új típusú terrortámadás.

A Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő, Dmitrij Efimov szerint Európa egy új típusú biztonsági kihívással kell szembenézzen, ami nagy mértékben különbözik az utóbbi évek során történt számos terrortámadástól.

Az incidens során egy rendőr életét veszítette, két másik rendőr és egy rosszkor rossz helyen tartózkodó járókelő megsérült. A rendőrök a helyszínen végeztek az iszlám extrémistával, akinek otthonát később átkutatták. Az elkövetőnél és a házkutatás során talált bizonyítékok alapján Karim C. már nem az a típusú merénylő, akikkel az utóbbi évek során szembesült Európa: minden jel arra utal, hogy az elkövető professzionális, szisztematikus katonai kiképzésben részesült, és egy terrorszervezet kötelékében követett el merényletet Párizsban.

Efimov felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi merénylők önhatalmúan követtek el támadásokat Európában – amit később a Daes magára vállalt –, ők még az európai társadalomban helyüket nem találó bevándorlók voltak, de Karim C. esetében már egy szakszerűen kiképzett katonáról beszélhetünk, akit a terrorszervezet meghatározott céllal utasított erre az akcióra.

A francia sajtóban megjelent beszámolók szerint ráadásul az elkövetőt korábban, 2001-ben 15 év börtönre ítélték, amiért rendőrökre támadt. Szabadulását követően egy rövid felkészülési időt követően újra rendőrökre támadt, ezúttal azzal a szándékkal, hogy ő is meghaljon a tűzharc során.

Efimov szerint a támadót valós harci körülmények közt képezhették ki Líbiában vagy Szíriában, a terrorszervezet pedig azért vállalta korábban nem megszokott gyorsasággal a felelősséget, mert ezt a terrortámadást már előzetesen megtervezték. Ez azt jelenti, hogy Európa egy új fajta biztonsági kihívással kell szembenézzen, történetesen azzal, hogy egy nemzetközi fegyveres szervezet elkezdett szisztematikusan megtervezett háborút vívni egy európai ország ellen.

Nagyon sokan tiltakoznak Soros György egyetemének beszántása ellen

Korábban a Magyar Időknek nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő, Földi László arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa már most háborúban áll, de a politikai vezetők nem készülnek fel semmilyen védelmi stratégiával, mert ők még mindig nem látják, hogy ez egy háborús helyzet.

Az a tény, hogy az elkövetőt több mint egy évtized börtönre ítélték és ezután követett el újabb merényletet, ráadásul arra hívja fel a figyelmet, hogy a francia börtönrendszer nem képes a veszélyes bűnözőket visszaintegrálni a polgári társadalomba, és a börtönökben egy földalatti iszlamista mozgalom működik, ami tagjait terrorcselekmények elkövetésére készíti fel.

Korábban Hans Georg Maassen, a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal vezetője arról számolt be, hogy a német titkosszolgálatok a Daes terrorszervezet 17 olyan tagjáról tudnak, akik a menekültek közt szivárogtak be az Európai Unióba. Elmondása szerint a terrorszervezetek a migránspárti civil mozgalmakat is képesek felhasználni és saját céljaik szolgálatába állítani.