Megkérdőjeleződött a bírói hatalom függetlensége

Külföldről finanszírozott szervezetek befolyása alatt állhat a bírói hatalom egy része: a Soros-hálózat tagjai saját bíróik jelenlétét követelik bizonyos ügyekben.

Egy számukra kedves bíró távolmaradását sérelmezte G. Soros szervezete, a Társaság a Szabadságjogokért egy vesztes pert követően, ami arra utalhat, hogy sérült a bírói függetlenség – derült ki az Origo.hu beszámolójából.

“Egy elvesztett per után a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) meglepő módon szóvá tette, hogy nem a volt főbíró, Baka András vezetése alatt állt az ügyben döntő kúriai tanács”írták. A lap szerint ez arra utal, hogy a TASZ által hiányolt bíró a Soros-szervezet számára kedvezőbb döntést hozott volna, vagyis sérült a bírói függetlenség.

A Magyar Idők beszámolójából emellett kiderül, hogy a Soros-hálózat már korábban is sajátjaként védelmezte Baka Andrást.

“Bakát még 2011-ben emelte pajzsára az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT), a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ, amikor a Legfelsőbb Bíróság (LB) megszűnése miatt elvesztette hivatalát […]. Azzal érveltek, hogy „Baka András elmozdítása mellett semmilyen meggyőző érv nem hozható fel”áll a beszámolóban.

A lap visszaidézi, hogy G. Soros donoszervezete, az Open Society Foundations több százmillió forintos támogatásokat küldött ezeknek a civil szervezeteknek arra a célra, hogy úgynevezett “érzékenyítő képzéseket” tartsanak a bíráknak. A képzések során értelemszerűen személyes kapcsolatba kerülnek az igazságszolgáltatás és a Soros-szervezetek tagjai, így nem is csoda, hogy kifogásolták, miért nem egy ismerősük ítélkezik felettük.

Napokkal ezelőtt a külföldről százmilliós nagyságrendű anyagi támogatásban részesülő civil szervezetek egy közös nyilatkozatot jelentettek meg a TASZ weboldalán, melyben azt részletezték, hogy szerintük az lenne helyes, ha a magyar lakosság helyett inkább olyan személyek dönthetnének az őket érintő szabályozásról, akiknek korábban százmilliós támogatásokból képzéseket tartottak, és ennek során személyes kapcsolatba kerültek velük.