Sarkozy: át kell adni a Misztralokat Oroszországnak

Franciaország volt elnöke, Nicolas Sarkozy élesen elítéli a hatóságok Misztral-ügyben hozott döntését, melynek eredményeként nem adták át a megrendelőnek a hajókat, és Franciaországnak az elszenvedett veszteség mellett most több száz millió eurós többletköltséggel is számolnia kell. Sarkozy kedden a Corse-Matin napilapnak adott interjú során beszélt erről, hangsúlyozván, hogy az Oroszországgal kötött üzlet felmondása nem csak külpolitikai gondokat okoz, de az állami költségvetés, az adófizetők és a gyártó számára is katasztrófa.

Sarkozy szerint egy mesterségesen gerjesztett új hidegháború van kialakulóban Európa és Oroszország közt, ami valójában mindkét félnek csak károkat okoz. A Misztral ügy ugyanannak a folyamatnak része, aminek a szankciók is. A francia gazdák több száz millió eurót veszítettek az exportpiacok elvesztése miatt, és hónapok óta tüntetnek, úttorlaszokat építenek, hogy a kormány vagy álljon el a szankciók támogatásától, vagy állítsa le a külföldi termékek importját és fizessen kártérítést. Sarkozy szerint 25 évvel a berlini fal lebontása után külső hatalmak azon dolgoznak, hogy Oroszország és Európa közt állandósuljon egy hidegháború, így meggyengítve mindkét felet.

A volt államfő hangsúlyozta, hogy Francois Hollande gyalázatos hozzáállást tanúsított a Misztral-ügyhöz, gyakorlatilag annyira sem méltatta az orosz felet, hogy személyesen értesítse az üzlet lemondásáról.

“Franciaország nem tartja a szavát. Az adófizetőknek ez több milliárd euróba fog kerülni, plusz néhány száz millió járulékos költség a karbantartás, más félnek értékesítés előtti átalakítások miatt.”

Sarkozy szerint a Misztral-üzlet lemondása is külső nyomásra történt, és a két ország közti kapcsolatok megrontásához vezet. Franciaország azonban nem csak a Misztral-ügy miatt veszít eurómilliárdokat: amellett, hogy a gazdák is több száz millió eurót veszítettek a szankciók miatt, a francia cégek újabb megrendelésektől esnek el. Július 30-án a Bloomberg üzleti napilap számolt be arról, hogy a francia Dassault Aviation Sa elesett egy több mint 11 milliárd dolláros megrendeléstől, India ugyanis a Misztral-ügy miatt mégsem vásárol Franciaországtól Rafale vadászrepülőgépeket. Ez eddig legkevesebb 13 milliárd euró veszteség, amit az állami költségvetés külső nyomásgyakorlás miatt kellett elszenvedjen, csak az utóbbi hónapok során.

Franciaország azt követően gyártott ürügyet a Misztralok át nem adására, hogy Washington felszólította a NATO főtitkárát, tegyen hivatalos vételi ajánlatot az orosz megrendelésre gyártott hajókra. Az Egyesült Államok célja az orosz flotta modernizálásának hátráltatása, a főtitkár így hivatalos ajánlatot tett Párizsnak a hajók megvásárlására. Thierry Mariani, Franciaország volt közlekedési minisztere szerint a Misztral-ügy csúfos vége egyértelművé tette, hogy Franciaország behódolt az Egyesült Államoknak. A francia kormány döntését követően felmerült annak lehetősége, hogy India a Rafale-üzlet visszamondását követően inkább Oroszországtól vesz Szuhoj vadászrepülőgépeket.