Autóval kötélen húzta volt barátnőjét egy migráns Németországban

Egy török migráns és volt barátnője közt nézeteltérés volt azzal kapcsolatban, hogy az apa kell-e gyerektartást fizessen közös gyermekük után. A 28 éves nőt emiatt autóhoz kötözte és az aszfalton húzta a török migráns.

Egy németországi török bevándorló hétfői bírósági meghallgatásán beismerte, hogy egy autóhoz kötözte és a betonon húzva így próbálta meggyilkolni volt barátnőjét, miközben közös gyermekük az autóban kellett üljön, hogy végignézze az egészet.

A török migráns kötelet kötött a 28 éves áldozat nyaka köré, a kötél másik végét az autóhoz rögzítette, majd elhajtott vele, miután nézeteltérés alakult ki közte és az áldozat közt. Az incidens Hamelin nevű településen történt. A migráns által megkínzott nő súlyos sérüléseket szenvedett, miközben 200 méteren át a nyakánál fogva húzták az aszfalton.

Az incidens során a nő kómába esett, később egy klinikára szállították, ahol az orvosok megmentették az életét.

A The Guardian brit lap szerint Hamelin polgármestere azt mondta „senki nem gondolta volna, hogy ilyen barbár cselekmény megtörténhet, amiről leginkább a középkorban használt kivégzési módszerek juthatnak eszünkbe.”

A bírósági meghallgatáson elhangzottak szerint a kötélen vonszolás előtt a török migráns baltával és késsel is rátámadt már volt barátnőjére, a kötélen húzást pedig bosszúból követte el, amiért a nő nem volt hajlandó lemondani a gyerektartásról és bírósági úton akart pénzt követelni az apától.

A rendőrség elismerte, hogy a 28 éves áldozat és az elkövető is török származású.