Terrortámadás történt Londonban

A londoni rendőrség közlése szerint már terrorcselekményként vizsgálják a tegnap este a Buckingham-palota mellett történt incidenst, melynek során az elkövető késsel támadt a rendőrökre.

A szombaton kiadott közlemény szerint a történteket már terrorcselekményként kezelik – szemben a tegnap esti hírekkel, melyek még “nem akartak elhamarkodott következtetéseket levonni”.

“A Metropolitan Police Terrorelhárítási Parancsnoksága vizsgálja az incidenst, ami augusztus 25-én, pénteken este a Buckingham-palota mellett történt” – áll a közleményben.

A korábban kiadott rendőrségi beszámoló szerint egy húszas éveiben járó személyt tartóztattak le, aki leparkolt egy rendőrautó mögé tiltott területen, majd a rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy a gépjárműben egy hosszú pengéjű kést tart magánál.

A gyanús személyt a rendőrök elfogták, ennek során ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az elkövető szintén megsérült, őt kórházba szállították, mielőtt megkezdték a kihallgatását.

A hivatalos közlemények megjelenése előtt a brit sajtó több szemtanú ellentmondásos beszámolóit is közölte. Az egyik változat szerint az elkövető gázolásos gyilkosságra készülhetett, mert az autó a terrorvédelmi céllal kihelyezett korlátokba ütközött, ezt követően történt az igazoltatási kísérlet és késes támadás. Más beszámolók szerint az elkövető karddal támadt a rendőrökre.