Négy hónapja hallgat a HVG a zsidógyilkosságról

A bevándorláspárti lap négy hónapja hallgat arról, hogy egy afrikai migráns megkínozta, majd kidobta a harmadik emeletről zsidó szomszédját.

A bevándorláspárti liberális sajtóorgánum négy hónapja hallgat Európa legbrutálisabb zsidógyilkosságával kapcsolatban, mert az elkövető nem egy európai jobboldali személy, hanem egy észak-afrikai muszlim migráns.

A 66 éves Dr. Sarah Halimi Párizsban, április 4-én a saját otthonában vált brutális gyilkosság áldozatává – egy muszlim szomszédja verte, kínozta, miközben a Koránból olvasott fel neki idézeteket. Az áldozat szenvedése akkor ért véget, amikor az elkövető kidobta a harmadik emeletről és ennek eredményeként szörnyet halt.

A 27 éves elkövető, Kobili Traoré egy afrikai országban, Maliban született, és bevándorlóként érkezett Európába. A bevándorláspárti lapok többsége látványosan nem foglalkozott az esettel – nem érdekelte őket a téma, mert az elkövető egy afrikai migráns, és ezek a lapok a migrációs válság kezdete óta vonakodnak attól, hogy negatív kontextusban említsenek bevándorlókat.

Az ATV korábbi beszámolójában szintén felhívta a figyelmet az ügyet övező médiacsendre. “A francia sajtó elhallgatta az antiszemita gyilkosságot. A baloldali lapok azóta is hallgatnak róla”írták.

A gyilkosságot követően Dr. Sarah Halimi testvére interjút adott egy izraeli lapnak, melyben arról beszélt, hogy Franciaország többé nem biztonságos a zsidók számára. Az országban 2015-ben 1500 antiszemita indíttatású bűncselekmény történt, ezek túlnyomó többségét migránsok követték el.

Az eset felhívta a figyelmet arra, hogy az úgynevezett “független” liberális sajtóorgánumok – köztük a HVG – nem függetlenek. Egyrészt, a témaválasztás ebben az esetben értékítéletet is hordoz: ha választani kell, számukra többet ér az afrikai migránsok pozitív diszkriminációja, mint egy zsidó asszony élete. Másrészt, a liberális lap bűnös hallgatása láthatóan együtt mozog a bevándorláspárti francia sajtó hallgatásával – ami szintén nem a függetlenség jele.

A liberális lap az elkövető származása miatt nem számolt be a gyilkosságról, hallgatásával máig szolidaritást vállal a zsidógyilkossal. Emiatt aligha lehet komolyan venni, ha egy plakát, politikai megnyilvánulás, vagy Facebook-bejegyzés miatt antiszemitizmust kiáltanak.