A németek leállítanák a hírszerzési együttműködést az Egyesült Államokkal

A német szociáldemokrata párt frakcióvezetője, Thomas Oppermann szerint „Donald Trump és csapata túl sokat pletykál”, emiatt Németország le kell állítsa a hírszerzési információk megosztását az Egyesült Államokkal.

A kormánykoalíció részét képező párt tagja szerint a német titkosszolgálatok az Amerikai Egyesült Államokkal együttműködéssel több kárt okoznak maguknak, mint hasznot.

Figyelembe kell venni, hogy Trump egy olyan elnök, aki érzékeny információkat ad át az oroszoknak.”mondta. A politikus szerint a titkosított információknak ez a fajta kezelése „biztonsági kockázatot jelent a Nyugat számára”. Oppermann emiatt arra kérte a német titkosszolgálatokat, hogy kezdjenek óvatosabban viszonyulni az amerikai társszervekhez, és ne osszanak meg érzékeny információkat.

Korábban nyugati sajtóorgánumok azzal vádolták Donald Trumpot, hogy az orosz külügyminiszterrel tartott találkozó során titkosított információkat adott át. Később az amerikai titkosszolgálatoktól kiszivárgott a manchesteri terrortámadás elkövetőjének neve, ezzel hátráltatva a nyomozást, ami szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy az amerikai társszervek többé nem megbízható partnerek.

Lemond a német szövetségi hírszerző szolgálat vezetője
Átszervezik a német külföldi hírszerzést
A német parlament megszavazta a hírszerzés feletti nagyobb kontrollt
Német hírszerzés: nincs bizonyíték orosz dezinformációs kampányra
Steinmeier elnöksége alatt megváltozhat a német külpolitika