A németek a lakosságot mozgósítják a határok megvédésére

Egy NATO-misszió részeként a német polgárok is részt kell vegyenek katonai létesítmények építésében, és a kormány által tárgyalt civil védelmi koncepció részeként a határvédelem segítésében is részt kell majd vegyenek.

A DPA hírügynökség által megszerzett dokumentum szerint “amennyiben valós igény mutatkozik a határok megvédésére”, civilek kell támogassák a német hadsereget, hogy rendelkezésre álljon a határvédelemhez szükséges eszközállomány. Ez elsősorban azt jelenti, hogy magánvállalatokat vonnak be a határvédelemhez szükséges infrastruktúra biztosításához.

Most jön majd jól a drótkerítés, amit tavaly emberi jogokra hivatkozva nem akartak Magyarországnak eladni.

  Leállítják a szögesdrót exportját: nekik is szükségük van rá

A DPA szerint a kormány holnap fogja elfogadni az új civil védelmi koncepciót. Ennek keretében döntés születik arról, hogy magánvállalatok bevonásával fogják biztosítani a határvédelemhez szükséges feltételeket, többek között a honvédséget így látják el a határ menti járőrfeladatok elvégzéséhez szükséges járművekkel, és üzemanyagkészlettel.

A tervezet azt is magában foglalja, hogy a kormány fenntartja annak jogát, hogy meghatározott időszakokra korlátozza bizonyos élelmiszeripari termékek elérhetőségét.

A tervezetben emellett az áll, hogy egy a telekommunikációs cégek elleni kibertámadás esetén a német kormány fenntartja annak lehetőségét, hogy korlátozza a hírközlést.

  Brutális médiacenzúra működik Németországban

A dokumentum kiszivárogtatásakor a német közösségi médiában intenzív vita kezdődött arról, hogy a kormány valószínűleg vissza akarja állítani a sorkatonai szolgálatot.