Angela Merkel Európa legveszélyesebb politikusa

Az osztrák szabadságpárt vezetője szerint Angela Merkel Európa legveszélyesebb politikusa, mert bűnözők százezreit szabadította rá az európai országokra.

Heinz-Christian Strache, a Szabadságpárt elnöke Ausztria nemzeti ünnepén a fővárosban tartott tömegdemonstráción megjelenő tömegek előtt ostorozta a német kancellárt, Európa legveszélyesebb politikusává nyilvánítva Angela Merkelt.

angela-merkel-stoppen-hidfo-ru

Strache szerint Merkel bűnös politikája egész Európát veszélybe sodorta, mert ellenőrizhetetlen hátterű és személyazonosságú emberek tömegeit engedte az Európai Unióba, és Németország vezetőjeként mindvégig akadályozni próbálta azokat a törekvéseket, melyek a helyzet kontroll alá vonását szorgalmazták.

“Ő a legveszélyesebb politikus Európában. A befogadás politikájával utat nyitott az iszlamistáknak, gazdasági bevándorlóknak és olyan emberek tömegeinek, akik világképe összeegyeztethetetlen a modern Európával.”

Merkel korábban maga is elismerte, hogy “hibákat vétett” a 2015-ös migrációs válság során. Szeptemberi beszédében a kancellár azt mondta, “ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, ma már egészen máshogy kezelné a válsághelyzetet”.

A kancellár politikája azonban még napjainkban is kézzelfogható, fizikai kockázatot jelent Európa számára.

A migránsokkal importált társadalmi feszültségek csak a kezdet; a következő években Európa szembe kell nézzen azzal a válsághelyzettel is, amit a CDU hanyatlása okozta hatalmi vákuum és politikai átrendeződés von magával.