Fokozódó feszültség az USA és Izrael közt

Netanyahu Obama hidfo.ru

Mindinkább fokozódnak a feszültségek az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia közt, miközben Barack Obama találkozókat tart az Öböl-országok vezetőivel. Szakértők szerint azonban nem a szaúdi királyság az egyetlen közel-keleti ország, aminek tartósan megromlanak a kapcsolatai Washingtonnal: Izrael és az Egyesült Államok közt szintén szembenállás kezd kialakulni.

Kilenc hónap maradt hátra Barack Obama elnöki tisztségéből, és a választások előtt az amerikai elnök láthatóan arra törekszik, hogy bebiztosítsa; korábbi szövetségesei kitartanak az Egyesült Államok mellett – az amerikai elnök megpróbál biztonsági garanciákat adni azoknak az országoknak, melyek eddig az amerikai külpolitikai törekvés katalizátorai voltak a Közel-Keleten. Egy a közel-keleti történésekre szakosodott amerikai hírügynökség, a The Media Line azonban arról számol be, hogy az utóbbi évek során kialakult szembenállások túlmutatnak Barack Obama elnökségén. “Bár az iráni atomprogram hatásaként kialakult ellentétek sokak reményei szerint hamar feloldódnak, és Obama elnökségének végére helyreállhat az amerikai-izraeli viszony, mindinkább egyértelművé válik, hogy ezzel ellentétes trend van kibontakozóban.”

A lap visszautal arra, hogy Benjamin Netanyahu kijelentése szerint “örökre Izrael része fog maradni” a Golán-fennsík, amit Izrael az 1967-es hatnapos háború során szerzett meg, és 1981-ben annektált. Genfben azonban már formálódik egy tervezet, ami a Golán-fennsík Szíria számára történő visszaadását előírja, Netanyahu emiatt szombaton egyértelműen közölte az amerikai külügyminiszterrel, hogy a szíriai polgárháború politikai rendezését támogatja, de Izrael Szíriával közös határai nem fognak változni. Netanyahu szombaton azt is kijelentette, hogy függetlenül attól, milyen döntéseket hoznak nemzetközi szervezetek, az izraeli hadsereg nem fog kivonulni a Golán-fennsíkról.

A lap azonban azt írja, az amerikai fél erre azonnal egyértelmű és elutasító választ adott. John Kirby külügyi szóvivő az 1967-ben megkaparintott területek kapcsán azt mondta, hogy “ezek a területek nem Izrael részei, pontos státuszukról tárgyalásos úton kell dönteni. A jelenlegi szíriai helyzet azonban ezt nem teszi lehetővé.” Joe Biden amerikai alelnök emellett azt mondta: “határozottan úgy gondolom, hogy az izraeli kormány utóbbi évek során tett lépéseivel – a telepek szisztematikus kiterjesztése, a földkisajátítások legalizálása – Izrael rossz irányba halad”.

Az Arab Liga bejelentette, hogy rendkívüli találkozót tart Kairóban az izraeli miniszterelnök kijelentése kapcsán.