Lengyelország az egyik legagresszívabb országgá válhat Európában

Tomasz Szatkowski lengyel védelmi miniszterhelyettes nyilvánosan kijelentette; a kormány foglalkozik annak lehetőségével, hogy részt vegyen a NATO Nuclear Sharing programjában, melynek részeként lehetővé tennék amerikai atomfegyverek telepítését Lengyelországba.

Szatkowski a Polsat News hírtelevíziónak nyilatkozva mondta, hogy a védelmi minisztérium “fontolgatja” és “elemzi ennek lehetőségét”. A védelmi minisztérium honlapján azonban azonnal megjelent egy nyilatkozat, ami kijelentette, hogy Varsó nem kérte, és nem is foglalkozik annak lehetőségével, hogy amerikai atomfegyvereket helyezhessen el az ország területén. Ugyanakkor, önmagában az a tény, hogy Lengyelország nem kér amerikai atomfegyvereket, nem döntő tényező ebben a kérdésben. Szatkowski maga is kijelentette, hogy a végleges döntés az amerikai elnökválasztásokat követően születhet meg, és az amerikai Republikánus Párt számos tagja támogatja ezt az elképzelést.

“Az Egyesült Államok ellenőrzi ezt a programot és hoz döntést az atomfegyverek elosztásáról a NATO tagállamai közt. Washingtonban a Republikánus Párt több tagja is hangoztatta, hogy támogatja ezt az elgondolást, de úgy gondolom, az amerikai válasz csak az elnökválasztást követően érkezhet.”

Mateusz Piskorski, a Zmiana párt vezetője és a European Centre for Geopolitical Analysis igazgatója szerint azonban Lengyelország nem maga dönt arról, hogy szüksége van-e amerikai atomfegyverekre. A politikus kijelentette, hogy erről a végső döntést Washington hozza meg, mert a lengyel kormány felett az Egyesült Államok teljes kontrollt gyakorol, és ha az amerikaiak atomfegyvereket akarnak elhelyezni Kelet-Európában, akkor ezt meg fogják tenni a nyilvánosság vagy a nemzeti kormányok véleményének figyelembe vétele nélkül. Piskorski szerint azonban ez a lépés általánosságban a NATO és Oroszország közti viszony további romlásához vezet, ami se Lengyelországnak, se más európai országoknak nem érdeke.

A Zmiana vezetője szerint Andrzej Duda kormánya teljes mértékben az Egyesült Államok bizonyos politikai köreinek ellenőrzése alatt áll, ezért megtörténhet, hogy Lengyelország maga kér olyan lépéseket a NATO részéről, ami az amerikai geostratégia részét képezi. Piskorski ugyanakkor hozzátette, hogy ezek a lengyel érdekközösségek az amerikai neo-konzervativizmus lengyel leágazása, akik a NATO-t Lengyelország legfontosabb kül- és védelmi politikai tényezőjének tartják, és ebből következik, hogy nem lehetnek függetlenek az amerikai befolyástól.

Piskorski szerint ezek a lengyelországi körök szintén az amerikai elnökválasztás eredményeire várnak, és a republikánusok választási győzelme esetén Lengyelország az egyik legagresszívabb országgá válhat Európában.