Síita milíciával kerülhetnek szembe a határsértő török katonák

Az iraki Népi Mozgósítási Erők kényszerítő erőt alkalmazhatnak az ország területén hívatlanul tartózkodó török katonákkal szemben, ha a külföldi csapatok a megadott határidőn beül nem hagyják el az országot.

A több mint 40 síita milíciát magába foglaló katonai struktúra sajtószolgálata közölte, hogy “meghozzák a megfelelő intézkedéseket”, ha az Irakba behatoló török katonák nem hagyják el az országot a kormány által megszabott határidőn belül. A 2014-ben, a kormány által létrehozott lakossági fegyveres erő megalakulásának oka az Iszlám Állam nevű terrorszervezet előrenyomulása volt, most mégis a török hadsereggel kerülhetnek szembe, mert az nyilvánvalóan együttműködik a terrorszervezettel.

Nuseir Nouri, Irak védelmi minisztériumának szóvivője ma kijelentette, hogy a minisztérium felszólította a török csapatokat a távozásra, de azok továbbra is az ország területén tartózkodnak. A török katonák pénteken lépték át az iraki határt, de a kormány nyilatkozataiból hamar kiderült, ezt illegálisan tették; Bagdad egyértelművé tette, hogy a NATO tagállama az iraki kormány jóváhagyása nélkül küldött fegyveres erőt az ország területére, amit Irak elleni agresszióként értékelnek.

Haider al-Abadi, Irak miniszterelnöke hétfőn közölte, hogy Törökországnak 24 órája van a csapatok kivonására, azt követően az iraki kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul. A védelmi minisztérium szóvivője szerint a figyelmeztetéseket követően Törökország leállította a további csapatok küldésére kezdett programot, és visszavont egyes alakulatokat a határvonal közelébe, ennek ellenére egy részük továbbra is Irakban tartózkodik.