A Facebook lehetővé teszi a kapcsolattartást – a terroristákkal is

Egy nemrég publikált tanulmány szerint az Iszlám Állam legkevesebb 300 aktivistát működtet abból a célból, hogy a közösségi hálón kedvezőbb színben tüntesse fel és népszerűsítse magát az amerikai felhasználók körében.

A George Washington Egyetem extrémizmus-kutatói a terrorszervezet online toborzótevékenységét vizsgálták, és ennek során megállapították, hogy az ISIL-nek legkevesebb 300 olyan tagja van, akiknek terrorcselekményekben részvétele nem bizonyítható, de az Egyesült Államok területén működnek, és aktívan népszerűsítik a terrorszervezetet a legnépszerűbb közösségi hálón. Mivel a nyugati világban a Facebook máig abszolút monopolhelyzetben van, a terrorszervezet az állampolgárok többségét el tudja érni, és egyre nő szimpatizánsaik száma. A kutatók szerint a Facebook amerikai felhasználói közt szabadon működnek olyan csoportok, melyek az ISIL szervezetével szimpatizáló, hasonló gondolkodású személyekből szerveződnek, és ez egy állandó szocializációs közeget jelent számukra, miközben több ezerre tehető azok száma, akik nem csak interakcióra lépnek a “hasonló gondolkodásúakkal”, de állandó online jelenléttel és kommentárok sokaságával más embereket is próbálnak meggyőzni a szervezet céljainak elfogadhatóságáról.

A kutatás során megállapítást nyert, hogy több ezer amerikai állampolgár rendszeresen megkapja az ISIL propagandaanyagait, és a terrorszervezet gyakorlatilag zavartalan hálózatépítést folytat az online közösségi hálókon. Legnépszerűbb eszközük a Twitter, azt követi a Facebook, Google+ és Tumblr, valamint a Kik és Telegram, ill. egyéb üzenetküldő programok. A tanulmány szerint bár az említett cégek törekszenek arra, hogy letiltsák az ISIL-lel kapcsolatba hozható felhasználókat, ez a törekvés nem tűnik elég hatékonynak, mert az újraregisztrálást követően a terrorszervezethez köthető felhasználók továbbra is zavartalanul működnek.

Becslések szerint Szíriában és Irakban 20-30 ezerre tehető azok száma, akik külföldi állampolgárként az ISIL oldalán harcolnak. Ezek jelentős része online toborzótevékenységen keresztül kerül kapcsolatba a terrorszervezettel, amit a közösségi hálók üzemeltetői valamilyen okból nem akadályoznak meg. Miközben a Facebook gyakran gyűlöletkeltésre hivatkozva eltávolítja a szélsőjobboldali szervezetek közösségi felhasználóit, egy bizonyíthatóan tömeggyilkosságokért felelős terrorszervezet működésének ellehetetlenítésére nem tesznek kellő erőfeszítést.