Törökország szerződést kötött az Iszlám Állammal az olajkitermelésről

A Szabad Szíriai Hadsereg bejelentette, hogy másolatai vannak olyan szerződésekről, melyeket Törökország írt alá az Iszlám Állammal a Szíriában és Irakban illegálisan kitermelt olaj felvásárlásáról.

Az iráni Farsz hírügynökség beszámolója szerint a lázadó csoport fotókat készített ezekről a szerződésekről. Később a Szputnyik hírügynökség kérdezte a szervezet képviselőjét, aki megerősítette, hogy valóban rendelkeznek ilyen képi anyaggal; Hosam Al-Awak, a Szabad Szíriai Hadsereg hírszerzésének vezetője szerint az Iszlám Állam felemelkedése előtt is tudomásuk volt arról, hogy a radikális iszlám csoportok Törökországból kapnak támogatást, és ez a Szíriában harcoló kormányellenes erők közt köztudott. Al-Awak elmondása szerint azonban Törökország nem csak felvásárolta az olajat, hanem az Iszlám Állammal kötött megállapodást más célokra is felhasználta, többek között arra, hogy egyes olajmezőket és feldolgozó létesítményeket kaparintson meg a szíriai határon túl, amit így török vállalatok használatba vehetnek.

Al-Awak kifejtette, hogy Szíriában kezdetben a Muszlim Testvériség felügyelte a radikális csoportok koordinációját, és Törökország állandó támogatást biztosított annak érdekében, hogy a Szabad Szíriai Hadsereget és más, mérsékeltebb csoportokat félreállítsanak. Al-Awak kijelentette, hogy a török hírszerzés vezetője, Hakan Baydan közvetlenül felelős ezért az együttműködésért.

Elmondása szerint a bizonyítékokat Oroszországnak is átadták. A török államfő korábban tagadta, hogy támogatnák a terroristákat, ennek ellenére szombaton letartóztattak három katonai vezetőt, amiért korábban a török titkosszolgálat Szíriába tartó teherautóit megállították ellenőrzés céljából. Az őrizetbe vett személyek korábban olyan információkat kaptak, miszerint a teherautókon Törökország fegyvereket küld a szíriai terrorista csoportoknak.