Nem Aszad rendszerét, hanem a szíriai államiságot akarják eltörölni

Egy amerikai geopolitikai elemző szerint Washington mindenáron meg akarja semmisíteni Szíriát, de az orosz terrorelhárítási művelet arra kényszeríti az amerikai külpolitikát, hogy az Aszad-kormány megbuktatására törekvés során egy nem-katonai megoldáshoz folyamodjon.

Eric Draitser a PressTV iráni hírügynökségnek nyilatkozva kifejti, hogy a konfliktus kezdetén Washington irányítása alatt álltak azok a lázadó csoportok, melyek célja volt, hogy rendszerváltást hajtsanak végre Szíriában. Ezen szervezetek közé tartozott az al-Nuszra Front és a ma Iszlám Állam néven ismert csoport kezdetleges formája. Az orosz légierő szíriai kormány kérésére történő beavatkozása azonban lehetetlenné tette, hogy az Egyesült Államok katonai eszközökkel buktassa meg Bassár el-Aszad rendszerét. A szakértő ugyanakkor rámutatott, hogy Washington nem csak az Aszad-rendszer megbontásában érdekelt, hanem a Közel-Kelet térképét akarja átrendezni.

“Az Egyesült Államok Szíriát mint államot akarja megsemmisíteni. Az általunk ismert Szíriát végleg eltörölné, és Aszad eltávolítása ennek előfeltételét jelenti.”

Draitser szerint abban minden komolyan vehető elemző egyet kell értsen, hogy az orosz beavatkozás nélkül az Egyesült Államok nem lenne hajlandó nemzetközi fórumokon tárgyalni a szíriai rendezésről, és nem venne részt semmilyen érdemi politikai dialógusban. Ennél fogva a kormány kérésére kezdett orosz terrorelhárítási művelet egy pozitív fejlemény a szíriai konfliktus alakulásában, ami “átmeneti békét” hozhat az országnak, hiszen a katonai alapon kierőltetett rendszerváltás hosszú távon kivitelezhetetlenné válik.

A szakértő ugyanakkor arra figyelmeztet; Szíriában a rend helyreállítása és az ország stabilizálása nem jelenti, hogy Washington céljaiban változás történt volna; az Egyesült Államok azt akarja, hogy valaki olyan személy irányítsa Szíriát, aki nem Aszad köreiből kerül ki, tehát továbbra is a legitim államfő hatalomból való távozását próbálják elérni. “Egy másodlagos forgatókönyv megvalósítására álltak át. A káoszt és háborút használták fel arra, hogy politikai dialógust kényszerítsenek ki, amiben a további tárgyalások előfeltétele Aszad hatalomból való távozása lenne.”

Az elemző ugyanakkor említi, hogy Bassár el-Aszad továbbra is többségi támogatással bír Szíriában, és az Egyesült Államok elsősorban emiatt nem akarja, hogy részt vegyen egy az amerikaiak által is legitimként elismert elnökválasztáson, amit várhatóan 2017 nyarán tartanak. Az amerikai törvényhozók attól tartanak, hogy a szíriai szavazók Aszadra voksolnának, aki így megerősítené saját demokratikus legitimitását.