Német politikus: Merkel káoszba taszítja Európát

A látványos közlemények nem helyettesítik a valós tetteket, az európai kormányok határozott fellépéssel kellene kezeljék a migrációs válságot. A szabaddemokrata politikus szerint Merkel cselekvésképtelensége káoszba taszítja Európát.

Christian Lindner, a német Szabaddemokrata Párt vezetője azzal vádolja a kancellárt, hogy cselekvésképtelenségével, és a migráns-kérdésben mutatott passzivitásával csak a társadalmi feszültségek robbanását idézi elő. A párt hivatalos weboldalán megjelent közlemény szerint Merkel Németországot és Európa egészét káoszba taszítja, mert Berlin egyoldalú lépéseket tesz, és az Európai Unió helyett egymagában akar dönteni arról, hogyan kezeljük a bevándorlás kérdéskörét. Az ellentétek fokozása mellett azt is felrótta a pártvezető, hogy Merkel képmutató módon felszólította az embereket a migránsok támogatására, de eközben az állam feladata lenne, hogy minden egyes bevándorlót regisztráljon, elhelyezéséről gondoskodjon, de emellett megkövetelje a beilleszkedésre való törekvést is. Lindner szerint a botrányos állapotok annak következményeként tudhatók be, hogy bár az ország befogadja a bevándorlókat, az állam nem követeli meg, hogy beilleszkedjenek, és gyakorlatilag semmilyen kényszerítő erőt nem jelent a migránsokra nézve.

A német kormánykoalíció tagjai már számos alkalommal kérték Angela Merkelt, hogy fogadjon el felső korlátot az évente befogadott migránsok számára vonatkozóan, de a kancellár ezt mindvégig megtagadta, mert ehhez az ország összes határát is le kellene zárni – a német rendőrökkel vélhetően számos véres összecsapás lenne szükséges ahhoz, hogy a bevándorlók tömegei ne Németországba akarjanak eljutni. Korábban a ZDF televízió egy heti telefonos közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a lakosság többsége – 52%-a – ellenzi Angela Merkel migránsokkal kapcsolatos “intézkedéseit”, 74%-a pedig meggyőződéssel vallja, hogy a migrációs válság az Európai Unió egységére is veszélyt jelent. A Frontex végleges, összesített adatai szerint 2015 folyamán 1,2 millió bevándorló érkezett Európába. A többségi lakosság azonban a toleranciát erőltető propaganda ellenére is ellenzi a migránsok befogadását.