Korrupciós ügyön bukhatnak el a radikális atlantisták?

Gyurcsány Ferenc az Európai Bizottságtól kapott pénzből működteti pártját, ami az Európai Egyesült Államok létrehozását képviseli Magyarországon – utolérheti a korrupció elleni harc.

A Magyar Idők csütörtöki számában írtak szerint több olyan konzorciumi partnere is van az Altus Zrt.-nek, melyek kapcsán különböző visszaélések gyanúja merülhet fel. A Miniszterelnökség információi alapján a lap azt írja, a visszaélések és a politikai érintettség eleve lehetetlenné kellett volna tegye, hogy az Európai Bizottság Gyurcsány cégének adjon megbízásokat. A bizottság az ajánlatokra és a kiválasztási eljárásra vonatkozó dokumentumok egy részét “érzékeny üzleti információra” hivatkozva kitakarta, a kormány szerint azonban nem lehet üzleti érdekekre hivatkozni, ha az ügy közpénzekkel van kapcsolatban.

Gyurcsány Ferenc saját vállalkozásának profitjából tekintélyes összegekkel támogatja pártját, a Demokratikus Koalíciót, aminek működését így közvetett módon az Európai Bizottság finanszírozza. A kormány az elmúlt évek során a pénzmosás és illegális külföldi anyagi támogatások több útvonalát felszámolta, emiatt az Európai Bizottság azon lépése, hogy egy balliberális ellenzéki párt vezetőjének cégét nyíltan brüsszeli pénzekhez juttatja, nem csak a korrupció gyanúját veti fel, hanem

nyílt politikai nyomásgyakorlás Magyarországgal szemben.

Egyértelmű, hogy Gyurcsány Ferenc cégének támogatása közvetett pártfinanszírozásnak minősül – ahogyan az is, hogy ez külföldi érdekcsoportok képviseletének beinjektálása a magyar társadalomba. A Demokratikus Koalíció lakossági támogatása ugyanis elenyésző, a párt a magyar választókra nem támaszkodhat.

Ugyanakkor, a pártot olyan leszerepelt politikusok alapították, akiknek korábban hozzáférésük volt az állami vagyonhoz; van miből gazdálkodniuk, emiatt akár látható uniós támogatás nélkül is működhetnének. Az EB közvetett pártfinanszírozása kizárólag a Magyarország elleni külföldi nyomásgyakorlás fenntartása miatt szükséges számukra, mert a DK több vezető tagja – a fentiek miatt – bármikor, saját zsebéből is kifizethetné a párt működésével kapcsolatos költségeket.

A Demokratikus Koalíció számára azonban láthatóan további bevételt hoz az idegen érdekek kiszolgálása. A párt nyíltan képviseli az Európai Bizottság hagymázas lázálmait az Európai Egyesült Államok létrehozásáról. Az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonlatos politikai képződmény pedig a magyar államiság felszámolását jelenti, emiatt a párt működése önmagában is nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

2015-ben ott tartunk, hogy egy idegen hatalom demokratikusan, látszólag legitim módon Magyarország felszámolását hirdeti, és ehhez saját pártot működtet Magyarországon, aminek legitim módon anyagi támogatást ad.

A kormány feladata éppen az lenne, hogy kimondja; ez a támogatás törvényellenes. Idegen érdekek kiszolgálása zajlik, uniós hivatalok által lepapírozva, korrupció által karöltve. A magyar lakosság az uniós csatlakozással nem arra adott felhatalmazást, hogy Brüsszel a magyar államiságot felszámolja.

Májusban felmerült már annak lehetősége, hogy Gyurcsány Ferenc pártját szükségképpen utol kell érje a korrupció elleni harc. Akkor még annak gondolata is előkerült kormányrészről – ha csak haloványan is -, hogy Gyurcsány Ferenc esetleg “félrevezette az Európai Bizottságot”, ami így “nem volt tisztában azzal, hogy egy ellenzéki pártot támogat”. Mostanra azonban egyértelművé vált, hogy ez a támogatás szándékos. Valahol illegális módon pénz cserélt gazdát, azért, hogy utána legális úton is gazdát cserélhessen. A kérdés csak az, hogy az Európai Bizottság tagja kapott pénzt Gyurcsány emberétől, vagy elsőként Gyurcsány kapott pénzt az Európai Bizottságtól, és az Európai Egyesült Államok megalapítását képviselő új pártot már eleve a várható fizetségért cserébe alapította?