Őrizetbe vették az Incirlik légibázis parancsnokát

Az amerikai légierő hosszú évek óta hajt végre légicsapásokat Törökországból, az Incirlik légibázisról kiindulva. Két héttel azután, hogy a külügyminiszter bejelentette, Oroszország is hozzáférést kap a létesítményhez, a bázis parancsnoka részt vett a kormány elleni puccskísérletben.

A Sky News beszámolója szerint Bekir Ercan Van tábornokot, az Incirlik légibázis parancsnokát is őrizetbe vették a puccskísérlet utáni tisztogatási hullám részeként, mert ő is részt vett a kormány elmozdítására irányuló kísérletben. A létesítményt a hatóságok lezárták, folyamatosan zajlik a puccsisták őrizetbe vétele. Az Incirlik bázisról átmenetileg NATO-gépek sem szállhatnak fel.

Bekir Ercan Van

Törökország külügyminisztere, Mevlüt Cavusoglu július 4-én, az amerikai Függetlenség Napján jelentette be a TRT török hírügynökségnek nyilatkozva, hogy a terrorellenes harc részeként Oroszország is hozzáférést fog kapni az Incirlik légibázishoz, hogy onnan hajtson végre támadásokat a Szíriában és más környező országokban működő terroristák ellen.

A külügyminiszter azzal indokolta a döntést, hogy több másik országgal is együttműködnek a terrorszervezetek elleni harcban, és az Incirlik légibázis egy számos ország által használt létesítmény.

A török légierő bázisa a szíriai határ közelében található, és mindeddig kizárólag NATO-országok, valamint a NATO-val együttműködő térségi országok használhatták; az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Szaúd-Arábia és Katar használja a létesítményt.

Alig két héttel azután, hogy a külügyminiszter bejelentette, Oroszország is hozzáférést kap a létesítményhez, a bázis parancsnoka részt vett a választott kormány elleni fegyveres puccskísérlet végrehajtásában.