Elbukott a törökországi puccskísérlet

Binali Yildirim hidfo.ru

A török kormány visszavette az ellenőrzést azoktól a katonai köröktől, melyek az éjszaka folyamán puccskísérletet hajtottak végre és megpróbálták magukhoz ragadni a hatalmat. A miniszterelnök bejelentése szerint az ország teljes légterét lezárták. A puccsisták egy az Amerikai Egyesült Államokban élő hitszónok követői közül kerültek ki.

Pénteken a török hadsereg fegyveresei bevonultak a nagyvárosokba, és hidakat zártak le, valamint átvették az ellenőrzést az állami média és kormányépületek felett. A közleményük szerint magukhoz vették a hatalmat, és létrehoztak egy “Béketanácsot”, hogy “helyreállítsák a demokráciát és emberi jogokat” Törökországban. Az éjszaka folyamán tűzharc zajlott Isztambulban, Ankarában és más nagyvárosokban.

Binali Yildirim későbbi közleménye szerint az ország teljes légterét lezárták, és minden légi járművet lelőnek, ami behatol az ország légterébe. A bejelentésre azt követően került sor, hogy a puccsisták helikopterről tüzet nyitottak az erőszakos hatalomátvétel ellen utcára vonuló tüntetőkre, amit a kormányhoz hű fegyveres erők F16-os vadászgépe lőtt le a város felett.

Yildirim a történteket követően bejelentette az Ankara fölötti légtér lezárását, ezt az intézkedést terjesztették ki az ország teljes légterére.

Reggelre a kormány helyzete stabilizálódott, bejelentették a puccskísérlet sikeres leverését. Törökország nemzeti hírszerző szolgálata szintén bejelentette, hogy a puccskísérlet elbukott.

Az állami televízió szerint 4 katonai vezetőt letartóztattak a hatalom erőszakos megragadására itt kísérlet miatt. További 13 főt tartóztattak le az elnöki palota ellen végrehajtott támadás során. Az Anadolu hírügynökség szerint a puccskísérletet a hadsereg egy kis része támogatta, a kormány elmozdítására törekvő vezetők mindannyian egy az Amerikai Egyesült Államokban élő hitszónok, Fethullah Gülen követői. A török katonai-politikai elitben vélhetően tisztogatás kezdődik a történtek után.