Az Európai Unió felpofozta Magyarországot

Orbán Juncker hidfo.ru

Orbán Viktor szerint nem teszi lehetővé az alkotmány, hogy a magyar embereket megkérdezzék arról, akarnak-e továbbra is az Európai Unió tagjai lenni, vagy inkább kilépnének, mert ez nemzetközi szerződések esetében nem lehetséges. A kormányfő szerint emiatt alkotmányellenes Vona Gábor arra vonatkozó javaslata, hogy népszavazást kell kiírni az uniós tagságról;

“A Jobbik nagyon világosan kifejtette többször is, hogy azt akarja, hogy lépjünk ki az Európai Unióból, és lépjünk ki a NATO-ból. Önök azt szeretnék, ha Magyarország nem lenne tagja az Európai Uniónak, és nem lenne tagja a NATO-nak. Nem érdemes elkenni ezt a kérdést, mindannyian tudjuk, hogy Önök mindig is ezt képviselték. Ezzel szemben – bár számos kritikai észrevételünk van mind az Európai Unióval, mind a NATO-val szemben – a magunk álláspontja az, hogy a magyar embereknek az az érdeke, hogy tagjai maradjunk az Európai Uniónak, és tagjai maradjunk a NATO-nak. Ezt a különbséget semmilyen vitával nem fogjuk tudni feloldani.”

Orbán Viktor szerint ennek a “mi a magyar emberek érdeke” véleménykülönbségnek nem ésszerű megoldása, hogy minderről a magyarokat is megkérdezze – egy népszavazás formájában -, hanem inkább egy olyan alkotmányhoz ragaszkodna, ami a kormány számára “nem ad lehetőséget” arra, hogy a lakosság véleményét kikérje – pontosabban; kiskaput biztosít ahhoz, hogy a lakosság véleményét ne kelljen kikérnie.

Mivel az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy nemzetközi szerződésekről ügydöntő népszavazást írjanak ki, az EU-tagság kérdése továbbra is néhány ember személyes döntésén múlik. Ebben a tekintetben Magyarország sokkal inkább hasonlít a szaúdi monarchiára, mint az oly sokszor felmagasztalt nyugatos országokra; a “fejlett nyugati országok” alkotmányai ugyanis lehetőséget adnak arra, hogy a kormány kikérje a lakosság véleményét (David Cameron brit miniszterelnök népszavazást fog kiírni az uniós tagság kérdésében). Ha igazán “fel akarunk zárkózni a Nyugathoz”, lehetőséget kell adni arra, hogy az emberek maguk döntsenek erről. Elvégre hazánk EU-tagsága elsősorban nem Orbán Viktort érinti, hanem magyar emberek millióit, akik a kvótarendszer miatt arra kényszerültek, hogy megélhetésüket keresve Londonba, Berlinbe, más nyugati nagyvárosokba meneküljenek.

A magyar lakosságnak tíz éves tapasztalata van az uniós tagság következményeiről, a kormány emiatt nem meri feszegetni a kérdést.

Miközben a kormány nem engedné meg, hogy az emberek véleményüket kinyilvánítsák, azt láthatjuk, hogy nem maga az uniós tagság, hanem kifejezetten az Európai Unió kvótarendszere felelős azért, hogy a kormány egyszerűen nem hajlandó munkahelyeket teremteni. Lehet, hogy lenne akarat erre vonatkozóan, de az Európai Unió kvótarendszere nem teszi lehetővé, hogy a magyar kormány Magyarországon munkahelyeket teremtsen. Ha a mindenkori kormány munkahelyeket akar teremteni, módosítani kell a csatlakozási szerződést, és ki kell vonni Magyarországot a termelésre vonatkozó kvótarendszer alól. Ezt éppen a közmunkaprogram tette láthatóvá. Annyi pénzből, amennyit az önkormányzatok a közmunkaprogram működtetésére fordíthatnak, lenne lehetőség kevesebb, de valós munkahely teremtésére, – olyan vállalkozásokéra, melyek termelő tevékenységet folytatnak, profitot hoznak, és saját magukat piaci alapon fenntartják. Ezzel szemben a közmunkaprogram – többek között – fűnyírásra szórja el a pénzt. A fű ugyanis mindig visszanő, levágása nem termelő tevékenység, nem fogyasztja a kvótát a zöldség-, tojás vagy hústermelés terén; nem teremt konkurenciát a nyugati cégeknek. Így fenntartható az a látszat, hogy vannak munkahelyek, de Brüsszel sem szól rá a kormányra, hogy Magyarország termeljen kevesebbet (a módosított szerződés ugyanis ezt előírja).

Tehát igenis szükség van arra, hogy a magyar emberek elmondhassák véleményüket az Európai Unióról. Mielőtt beléptünk az Európai Unióba, az emberek népszavazással dönthettek. Akkor még nem volt alkotmányellenes a népszavazás kiírása nemzetközi szerződések ügyében. Tíz évvel azután, hogy beléptünk az Európai Unióba: szavaznánk a kilépésről, de az alkotmány már nem teszi lehetővé, hogy népszavazást írjunk ki nemzetközi szerződésről. Milyen alkotmány az, ami egy idegen hatalom érdekeit védi az állampolgárokéval szemben?