Lassan ugyan, de nőni kezdett a gyermekvállalási hajlandóság

Egész Európában veszélybe kerülhet a nemzetek fennmaradása, ha nem sikerül összhangot teremteni a “jólét” és a “kedvező demográfiai folyamatok” közt. Az elöregedő társadalom népesedési problémáit nem a közel-keleti és afrikai migránsok befogadása felől kell megközelíteni.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke csütörtökön a Család- és népesedéspolitika a Kelet-közép-európai régióban című konferencián azt mondta, Európában a konzervatív pártok közt is alapvető véleménykülönbség áll fenn, mert egyes politikai pártok máig a migránsok befogadásával próbálnák megoldani a demográfiai problémákat. Ezt a véleménykülönbséget azonban csökkenteni lehetne, ha az európai konzervatív pártok egységes alapállásként fogadnák el azt a megközelítést, hogy nem a bevándorlással, hanem a születésszám növelésével kell elkerülni a demográfiai katasztrófából adódó gondokat.

A politikus elismerte, hogy a kormány eddigi intézkedései a családpolitika terén közel sem elégségesek, és további hathatós intézkedésekkel kell törekedni a demográfiai adatok javítására. Elmondása szerint azonban megkezdődött egy pozitív irányú folyamat, hiszen az elmúlt hat évben a 100 párra vetített születésszám 128-ról 143-ra nőtt. A Nézőpont intézet két idén végzett felmérése szerint pedig

a magyar társadalom gerince, közel kilencven százaléka egyetért azzal, hogy nem a bevándorlással kell megoldani a népesedési problémákat.

A CSOK-ot és más családpolitikai intézkedéseket támogatják, ám kevésnek tartják az emberek.migransok-2015-hidfo-ru

Kígyózó sorokban, csak jönnek és jönnek

Annak ellenére, hogy a sajtó tavaly figyelt fel a tömeges bevándorlásra, a migráció már két évvel ezelőtt is közel a mostani ütemben zajlott. Az Eurostat adatai szerint 2014-ben 1,9 millió bevándorló érkezett nem-EU országból az Európai Unió területére, és 2015. január elsején már 34,3 millió olyan személy élt az Európai Unióban, aki az EU-28 területén kívül született.

Tavaly szintén közel kétmillió migráns érkezett az EU-ba, ebből csak Németországban mintegy egymillió fő kapott menedékjogot vagy letelepedési jogot.

Kulcs a megfiatalodáshoz

Ezzel párhuzamosan az EU-ból folyamatos az elvándorlás. Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint a kelet-közép-európai országokra a bevándorlás helyett inkább az elvándorlás jellemző, emiatt jelentene komoly veszélyt a kvótarendszer, ami a távozó fiatalok helyett ide is migránsokat hozna. A migránsok elosztása helyett azonban Magyarország a születésszám növelésére kell koncentráljon – mondta.

Továbbra is megoldatlan probléma azonban, hogy az Európai Unió vezetői megosztottak, és még a konzervatív politikusok közt is vita van arról, hogy be kell-e engedni a migránsokat. A baloldal pedig amit képvisel ebből a szempontból, az kész katasztrófa. Görögország eddig nem akadályozta meg a migránsok beözönlését, és Alekszisz Ciprasz alapvetően egy olyan problémának tartja a bevándorlást, amit a “közös európai megoldással”, a migránsok szétosztásával kell kezelni.

alekszisz-ciprasz-hidfo-ru

Vagyis a görögök hozzáállása teljes mértékben ráfekszik arra a irányzatra, ami az elöregedő társadalmakat fiatal migránsok beengedésével akarja megfiatalítani. Abban tehát nincs ellentmondás, hogy az elöregedéssel kezdeni kell valamit: a gond ott kezdődik, hogy a baloldal nem akarja támogatni az európai családokat – ehelyett nem-európai származású fiatalokkal töltené fel Európát.

Ez azonban további társadalmi feszültségek előidézéséhez vezetne, hiszen a hivatalos statisztikából kiderült már, mi a fiatal közel-keleti és afrikai nők tömegeinek első dolga, miután megkapják a menedékjogot Európában. Az esetenként már eleve 3-5 gyermekkel érkező fiatal anyák nemsokára ismét a szülészetre kerülnek, miközben az európai adófizetők pénzén kell segélyezni az egész családot. Németországban a szövetségi statisztikai hivatal szerint a tavaly érkezett egymillió migránsból közel egymillió migráns él segélyen. Eközben tőlük születik minden ötödik gyermek az országban.

Magyarországon szerencsére a kormány és a jobboldali ellenzék egyaránt elkötelezettnek mutatkozik azirányba, hogy a lakosság korfájának megfiatalítását a születések számának növelésével kell megoldani, nem pedig bevándorlással. Ehhez azonban az elvándorlást is meg kellene állítani, hiszen éppen a gyermekvállalási korban lévő társadalmi réteg költözik legnagyobb létszámban nyugat-európai országokba.