A németek közös nyomásgyakorlást kezdeményeznek Törökországgal szemben

Törökország nem engedélyezi, hogy német állampolgárok lépjenek egy az országban működő NATO-bázis területére. Wolfgang Hellmich, a német parlament védelmi bizottságának elnöke szerint a NATO kellene nyomást gyakoroljon Törökországra ez ügyben.

A német külügyminisztériumot hetekkel ezelőtt értesítették arról, hogy a Konya területén működő katonai létesítménybe eredetileg július 17-re tervezett látogatást betiltották a török hatóságok. A német kormány szóvivője, Steffen Seibert később azt nyilatkozta, hogy a látogatást nem lemondták, csak későbbi időpontra halasztották. Az új időpontról azonban már nem adtak semmilyen információt.

Wolfgang Hellmich, a parlament védelmi bizottságának elnöke a Die Welt német lapnak nyilatkozva arról beszélt, hogy ezt a problémát Németország nem tudja rendezni, a NATO elé vinnék az ügyet.

“Végső soron ez egy NATO-bázis, ez nem egy kétoldalú kérdés, mint az Incirlik esetében. Ez szövetségi kérdés. A szövetségi kormánynak szorgalmaznia kell, hogy a NATO tisztázza ezt a problémát” – mondta.

Hellmich szerint Németország nem engedheti meg magának, hogy a török kormány esetenként eltérő döntéseire legyen utalva.

Májusban a török kormány egy nappal a tervezett látogatás előtt megtiltotta, hogy német delegáció érkezzen az Incirlik bázisra. Júniusban már történt hasonló eset, akkor Németország az Incirlik bázisról kivonulással fenyegetőzött, amit később, július elején valóban megkezdtek.