Franciaország durván korlátozza a sajtó működését

Emmanuel Macron francia elnök kitiltott egy neki nem tetsző sajtóorgánumot a Theresa May brit kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóról. Ez az eset ráadásul nem egyedülálló: Franciaországban durván korlátozzák a sajtó működését, és politikai utasításra tartóztatnak le külföldi tudósítókat.

Franciaország és az Egyesült Királyság vezetői kedden Párizsban találkoztak. A találkozó utáni sajtótájékoztatón a Ruptly video-hírügynökség producere felmutatta a szükséges engedélyeket, ennek ellenére az elnök sajtószolgálata közölte vele, hogy nem rendelkezik a szükséges akkreditációval, emiatt nem léphet be a sajtótájékoztatóra.

Margarita Szimonjan, a Szputnyik és a Russia Today hírügynökségek főszerkesztője az eset kapcsán azt mondta, a francia elnök ezzel megmutatta, hogyan próbálja rendezni viszonyát a külföldi újságírókkal.

Korábban Emmanuel Macron az orosz államfővel tartott közös sajtótájékoztatóján azzal vádolta a két hírügynökséget, hogy álhíreket terjesztettek vele kapcsolatban. Szimonjan később közölte; a kampány során a Macron-stáb semmilyen bizonyítékot nem tudott felhozni az általuk felhozott vádakra, és ezt Macron elnökké választása óta sem tudta megtenni.

Macron máig nem tudta alátámasztani az orosz sajtóval kapcsolatos álhíreket

Nem ez az első eset, hogy Franciaországban durván korlátozzák a sajtó működését. A kampány során Párizs utcáin politikai utasításra letartóztattak egy külföldi újságírót, aki érvényes igazolvánnyal, legális módon tudósítani próbált egy folyamatban lévő tüntetésről. A korábban a BBC tudósítójaként működő Charlotte Dubenskijt a rendőrök kiemelték a tömegből, és annak ellenére őrizetbe vették, hogy minden szükséges engedélyt ott a helyszínen fel tudott mutatni.

Párizsban politikai utasításra letartóztattak egy külföldi újságírót