Tízezrek követelik George Soros terroristává nyilvánítását

A Fehér Ház weboldalán már több mint hetvenezren írtak alá egy petíciót, ami követeli G. Soros terroristává nyilvánítását és a hozzá köthető szervezetek teljes vagyonának lefoglalását.

“Az Igazságügyi Minisztérium azonnal nyilvánítsa George Sorost és szervezeteit, azok tagjait belföldi terroristává, és foglalja le a hozzájuk köthető összes szervezeti- és magánvagyont a civil vagyonelkobzás (Civil Asset Forfeiture) törvény alapján” – áll a petícióban.

Az augusztus 20-án indult petíció azzal vádolja Sorost, hogy zendülést szít és destabilizálni próbálja az Egyesült Államokat, azáltal, hogy olyan szervezeteket hoz lére és finanszíroz, melyek az alkotmányos rend összeomlását próbálják előidézni.

A petícióban emellett az áll, hogy Soros befolyás alá vonta a Demokrata Pártot és az amerikai kormány jelentős hányadát.

A dokumentumot mostanra több mint hetvenezren írták alá. Az amerikai törvények szerint szeptember 19-ig százezer aláírást kell összegyűjtsön, hogy a Trump-adminisztrációnak foglalkoznia kelljen ezzel a kérdéssel.