A „nyílt társadalom” védelmében: kommentelőket tartóztat le a német rendőrség

Válasz a Kölnben és több nagyvárosban történt tömeges nemi erőszakra - elkezdték cenzúrázni a közösségi médiát, ahol kitudódott a dolog.

A német rendőrség 36 ember otthonait rohamozta meg és tartott házkutatást, amiért bevándorlásellenes véleményeket tettek közzé a Facebookon.

Németországban a rendőrség kedden egy összehangolt akció keretén belül 36 embert tartóztatott le saját otthonaikban, amiért a bevándorláspárti kormánynak nem tetsző véleményt tettek közzé a Facebookon. A véleménybűnözőket rasszizmus terjesztésével és gyűlöletkeltéssel vádolják.

A New York Times beszámolója szerint a szövetségi rendőrhivatal megerősítette, hogy a rajtaütések politikai témájú jobboldali hozzászólások miatt történtek, melyek miatt házkutatásokat hajtottak végre, majd valamennyi érintett személyt kihallgatták. A rajtaütések során néhány olyan személy is érintett volt, aki baloldali extrémista tartalmakat terjesztett, egyvalakit pedig amiatt fogtak el saját otthonában, mert a Facebookon inzultált egy homoszexuális személyt.

Holger Münch, a szövetségi bűnügyi hivatal elnöke elismerte, hogy a Soros-féle nyílt társadalom védelmében tartóztatták le a kommentelőket.

Nyílt társadalmunk nem engedhet teret a félelemnek, fenyegetéseknek se az utcákon, se az interneten.” – mondta, egyértelmű utalást téve George Soros ideájára, a nyílt társadalomra.

A rajtaütések azt követően történtek, hogy a német parlament elkezdte tárgyalni a közösségi média használatát korlátozó új gyűlöletbeszéd-szabályozást. A Heiko Maas igazságügyi miniszter által javasolt intézkedések többek közt a gyűlöletkeltő hozzászólások és bejegyzések eltávolítására kötelezik a közösségi média üzemeltetőit, ennek elmaradása esetén pénzbírságot helyeznek kilátásba.

Ezen felül a német törvények a kommentelők megbüntetését is előírják. Azok a személyek, akik a törvény által tiltott tartalmakat közölnek, faji gyűlöletkeltés miatt akár öt évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetőek.

A német rendőrség közleményéből kiderült, hogy a brutális hatósági fellépés annak a társadalomképnek a védelmében történik – Münch közleménye szó szerint említette a „nyílt társadalmat” -, amit G. Soros amerikai milliárdos külföldről finanszírozott civil szervezeteken keresztül, a többségi lakosság akarata ellenére próbál megvalósítani számos európai országban.

Korábban a német hatóságok nyomására a sajtó nem számolhatott be a tömeges nemi erőszakról, az afrikaiak és arabok által elkövetett csoportos zaklatás híre csak a közösségi médiában tudott elterjedni. Úgy tűnik, ez a német hatóságok válasza arra, hogy a 2015-ös bevándorlási hullám után tömegessé vált a bevándorlók által elkövetett szexuális zaklatás és nemi erőszak: elkezdték cenzúrázni az egyetlen olyan eszközt, amivel az emberek sikeresen megkerülték az állami cenzúrát.