Szomáliai migráns erőszakolt meg egy osztrák lányt

Afrikai migránsok embercsempészek és civil szervezetek segítségével érkeznek a Földközi-tengeren át.

Egy Bécs melletti település polgármestere bejelentette, hogy nem hajlandó több „menekültet” befogadni, miután egy szomáliai migráns megerőszakolt egy 15 éves lányt.

A gyanútlan áldozat április 25-én hazafelé tartott, amikor a közelben elszállásolt migránsok megragadták és brutálisan megerőszakolták. A két elkövető egy szomáliai és egy afgán migráns volt. Tulln polgármestere a történtek után közölte, hogy a továbbiakban nem fogadnak be menekülteket.

Christian Hafenecker, a Szabadságpárt tagja ráadásul arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatóságok közel egy hónapig nem tájékoztatták a közvéleményt a történtekről.

„Számtalan eset bizonyítja, hogy a bevándorlás, ami menedékkérelem ürügyével érkező, főként férfi muszlim migránsok érkezését jelenti, kontrollálhatatlan veszéllyé vált. Nem egyértelmű, hogy Tulln lakosságát miért nem figyelmeztette a rendőrség erre a veszélyre.”

Nem ez az első eset, hogy Ausztria a multikulturalizmus áldozatává vált. Márciusban egy osztrák bíróság 9 és 13 év közti időtartamú börtönbüntetésre ítélt nyolc iraki migránst, akik csoportosan megerőszakoltak egy 28 éves német nőt. Az elkövetők mind egy családhoz tartoztak. 2015 május és december közt érkeztek Ausztriába, a csoportos nemi erőszakot 2015 decemberében követték el, számonkérésük közel másfél évig tartott az osztrák hatóságoknak.

Tavaly Bécsben egy iraki migráns pedig egy tízéves kisfiút erőszakolt meg egy úszómedencénél. Az elkövetőt először ötévi börtönbüntetésre ítélték, majd – vélhetően politikai nyomásra – a bíróság elrendelte annak kivizsgálását, hogy a tízéves áldozat elég egyértelműen jelezte-e a migránsnak, hogy nem egyezik bele a bűncselekmény elkövetésébe.