Kiderült, mit akar a Momentum Mozgalom

Egy Sátánista Templom elnevezésű szervezet detroiti csoportja 2015. júliusában avatta fel a hírhedtté vált Baphomet-szobrot.

Ideológiai és szervezeti alapon is Soros György pénzéhez kötődik a Momentum Mozgalom. A szervezet alapítója sok évi külföldön tartózkodás után érkezett Magyarországra, majd teljes sajtótámogatás mellett hozta létre az újabb bevándorláspárti mozgalmat.

Mind ideológiai, mind szervezeti alapon több szálon kapcsolódik Soros Györgyhöz a Momentum Mozgalom – derült ki az Origo.hu oknyomozó írásából. A lap arra hívta fel a figyelmet, hogy a szervezet vezetője, Fekete-Győr András egy a közelmúltban adott interjú során egyértelmű bevándorláspárti álláspontot képviselt, és a Momentum több meghatározó alakja is Soros György pénzén működő szervezetben tevékenykedik.

Ideológiájuk nem tartalmaz semmi újdonságot, inkább a nyílt társadalom eszméjének nézetei köszönnek vissza. Több vezetőjéről derült ki, hogy az amerikai milliárdoshoz köthető szervezetnél végezte a tanulmányait, vagy éppen jelenleg is ott dolgozik.” – írták.

A szervezet vezetője a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjú során kijelentette, hogy elfogadhatónak tartja az azonos neműek házasságkötését, emellett arra kötelezné Magyarországot, hogy végrehajtsa az Európai Unió minden elvárását a migrációs válság kezelésével kapcsolatban. Hazánkra vonatkozóan ez azt jelentené, hogy Brüsszel kvótarendszere alapján minden évben be kellene fogadnunk annyi afrikai és közel-keleti migránst, amennyit a brüsszeli vezetők megállapítanak.

A lap emellett részletezi, hogy a Momentum Mozgalom meghatározó tagjai a Soros-hálózatból kerültek ki.

A Momentumban meghatározó szerepet betöltő Hajnal Miklós meglehetősen sok szálon kötődik a tőzsdespekuláns intézményeihez. Többek között kutatási asszisztens volt Soros György magyarországi egyetemén, a CEU-n, azon belül is a közpolitikai iskolában, ahol részt vett a „világkormányzati modul” oktatásában. Emellett szakmai gyakorlatot folytatott Berlinben a Global Public Policy Institute-ban (GPPi). Ez a szervezet is erősen köthető Soroshoz.” – írták.

Fekete-Győr András néhány hónapja érkezett vissza Magyarországra, majd érkezését követően az összes nyugatbarát sajtóorgánum heteken át címlapon tartotta, hogy Fekete-Győr András mozgalmat alapított. Mielőtt visszaküldték visszajött Magyarországra, a Momentum alapítója már a mozgalom magyarországi terjeszkedése előtt befolyásos külföldi lapoknak nyilatkozgatott politikai terveivel kapcsolatban.

A Momentum Mozgalmat azonban a titkosszolgálatok is megfigyelik, aminek a szervezet vezetői is tudatában vannak. Fekete-Győr András nemrég az ATV Egyenes beszéd című adásában nyilatkozva elismerte; tisztában van azzal, hogy a titkosszolgálatok megfigyelik őt.

Ez valószínűleg nem is áll távol a valóságtól, hiszen szemmel láthatóan a hazai titkosszolgálatok már évekkel ezelőtt tudhattak az új politikai erő várható megalakításáról – legalábbis erre enged következtetni, hogy Kövér László házelnök már a Momentum megalapítása előtt nyíltan beszélt arról, hogy külföldön kiképzés alatt állnak olyan fiatal ügynökök, akik nemsokára hazatérhetnek Magyarországra, és – a házelnök szavaival élve – „beinjektálják őket a politikai életbe”. Fekete-Győr Andrást akkor még hírből sem ismerte a közvélemény, a liberális sajtóorgánumok csak több mint egy évvel később kezdték el megismertetni őt és mozgalmát a széles nyilvánossággal.