A THAAD-rakétakomplexum miatt visszaesett a dél-koreai turizmus

Az amerikai rakétakomplexumok Dél-Koreába telepítése óta egyre kevesebb turista érkezik az országba. A nagyobb dél-koreai cégek végül rákényszerülhetnek arra, hogy tiltakozzanak a háborús készülődés ellen.

Dél-Korea állami turisztikai hivatala hétfőn közölte, hogy kevesebb mint felére csökkent a kínai turisták száma. Kína az amerikai rakétarendszerek érkezésére válaszként betiltotta a dél-koreai utazásokat, hogy ezzel nyomás alá helyezze az amerikai terjeszkedésben közreműködő kormányt.

A hivatal hétfői közleménye szerint áprilisban 227811 kínai turista látogatott Dél-Koreába, ami 66%-os csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Az áprilisban összesen érkező 1,07 millió külföldi turista szintén 27,2%-os visszaesés a tavalyi évhez képest. 2016-ban a Dél-Koreába látogató 17 millió külföldi turista közel fele Kínából érkezett.

Kína azt követően helyezett érvénybe utazási tilalmat Dél-Koreára vonatkozóan, hogy az amerikai hadsereg elkezdte behozni az országba a THAAD rakétakomplexumokat, amit a kínai kormány Kína elleni agresszív lépésként értékelt. Az amerikaiak ugyanakkor azt állítják, hogy a katonai jelenlét fokozása egy esetleges észak-koreai atomtámadás elhárítását szolgálja.

Egy a Financial Times-nak nyilatkozó dél-koreai szakértő szerint a turisztikát sújtó tilalom csak a kezdet, Kína számos egyéb eszközzel próbálja majd megbüntetni a koreai vállalkozásokat; majdnem minden nagyobb koreai vállalat – beleértve az autóipari cégeket is – nagy mértékben támaszkodik a kínai eladásokra, így egy esetleges behozatali tilalom komoly csapást jelenthet a dél-koreai gazdaságnak.