A tömeges bevándorlás leszűkítette Németország külpolitikai mozgásterét

Az évtizedekig tartó bevándorlás nagy mértékben korlátozta a német külpolitika lehetőségeit. Németországba már annyi bevándorlót engedtek be, hogy több százezer török vonulhat utcára, ha a kormány nem fogadná el a törökországi referendum eredményeit.

Óvatosan fogalmaztak a vezető német politikusok a vasárnap Törökországban tartott referendum eredményeivel kapcsolatban. Miközben a török ellenzéki pártok azt várják a nyugati országoktól, hogy ítéljék el és tartsák illegitimnek a referendum eredményeit, a nyugat-európai országok külpolitikáját korlátok közé szorítja az évtizedek óta zajló tömeges bevándorlás. Angela Merkel német kancellár és Sigmar Gabriel külügyminiszter közös nyilatkozata visszafogottan fogalmazott: szerintük a referendum szoros eredménye azt mutatja, hogy a török társadalomban éles törésvonalat jelent ez a kérdés. Ennél keményebben azonban nem fogalmazhattak volna: ha megteszik, több százezer török vonul utcára a német nagyvárosokban.

2016. július 15-én fegyveres puccskísérlet történt Ankarában és Isztambulban. A történtek hatására Németországban is spontán tömegdemonstrációk zajlottak: német nagyvárosokban több ezer fős török tüntetések kezdődtek. A történtek után kiderült, hogy a német hatóságok nem minden esetben voltak tisztában azzal, ki és milyen úton szervezte meg ezeket a tüntetéseket. Biztonságpolitikai szakértők akkor arra figyelmeztette, hogy Németország területére is begyűrűzhet a törökök és kurdok közti ellentét, ami véres összecsapásokhoz vezethet német nagyvárosok utcáin. Ugyanakkor egyértelművé vált: a török kormány tömeges mozgósító erővel bír Németország területén. Egy fontos török belpolitikai kérdés kapcsán a török titkosszolgálatok napok leforgása alatt etnikai alapú tömegdemonstrációkat tudtak szervezni német nagyvárosokban.

Ezzel a lehetőséggel élni tudnak abban az esetben, ha a német kormány nem megfelelő külpolitikát folytat Törökországgal szemben. A 2011-es népszámlálás eredményei szerint 2,71 millió olyan személy él Németországban, akinek török felmenői voltak. A puccskísérlet másnapján törökök tömegei vonultak utcára a német nagyvárosokban, kifejezvén az Erdogan-rezsim iránti támogatásukat – ebből előre vetíthető, mi történik, ha a német kormány nem ismerné el a török államfő által kezdeményezett referendum eredményeit. Ebben a helyzetben megfigyelhető, hogy az évtizedek óta zajló bevándorlás a befogadó ország külpolitikai mozgásterét korlátozza: a német kormány nem tud kiállni a demokráciáért és szólásszabadságért egy másik országban, mert ezzel saját magának teremtene belföldön biztonsági kockázatot.