Külügyminiszter: Magyarországot és Lengyelországot ki kell zárni az EU-ból

Az Európai Unió egy tagállamának külügyminisztere szerint Lengyelország nem kaphatná meg az uniós tagságot, ha ma, a jelenlegi kormányával akarna csatlakozni az Európai Unióhoz, és Magyarországot szintén ki kell zárni, amiért meg akarja védeni saját határait.

Luxemburg külügyminisztere, Jean Asselborn elmondása szerint Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke egy „nemzetiségen alapuló, jobboldali-konzervatív társadalmi rendet akar létrehozni”, emiatt Lengyelország többé „nem felel meg a koppenhágai kritériumoknak, melyeket az Európai Unióhoz csatlakozás feltételéül szabtak”.

Asselborn a Die Welt, majd a Der Tagesspiegel német lapnak nyilatkozva is ellenséges kijelentéseket fogalmazott meg az EU közép-kelet-európai blokkjával szemben. Azt mondta, „nem tűrhetjük tovább, hogy az EU alapelveit sértsék”, és „azokat, akik kerítést építenek a menekültek elé mint ahogyan Magyarország teszi, átmenetileg vagy végérvényesen ki kell zárni az Európai Unióból.”

Asselborn szerint a lengyel és a magyar kormány is erősen sérti azt a jogállamiságot, ami az uniós tagság előfeltételének számít Európában.

A Marine Le Pen és más euroszkeptikus vezetők népszerűbbé válása miatt szintén aggódó külügyminiszter a napokban adott interjúk során ugyanazt az intoleráns álláspontot képviselte, ami már tavaly szeptemberben is bejárta a világsajtót. Asselborn akkor a Die Weltnek adott interjú során követelte, hogy Magyarországot zárják ki az Európai Unióból, amiért megvédi saját határait.

A külügyminiszter azt követően kezdte el ehhez hasonló intoleráns nyilatkozatokkal teleszórni a világsajtót, miután Magyarország volt az Európai Unió tagállam, amely megvédte az EU külső határait, azt követően, hogy a brüsszeli vezetők tétlenül nézték, amint több millió ismeretlen személyazonosságú személy begyalogol az EU területére.

  Az Európai Uniót külső erők akadályozzák a határok lezárásában

A magyar kormányfő egy keddi nyilatkozatában azonban egyértelművé tette: az a fokú etnikai keveredés, ami a Brüsszel által ránk erőltetett tömeges bevándorlás miatt kezdődött, káros egész Európára nézve, és a magyar kormány a többségi lakosság támogatását tudja maga mögött abban a tekintetben, hogy az etikai viszonyok mesterséges átrendezését meg kell akadályozni.