Lengyelország megpróbálja javítani a viszonyt Oroszországgal

Lengyelország megpróbál lépéseket tenni abba az irányba, hogy ne történelmi sérelmek mentén hozzon döntéseket a külkapcsolatokban.

Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter szerint Lengyelország készen áll arra, hogy konstruktív párbeszédet folytasson Oroszországgal, és jelenleg ebbe az irányba tesz lépéseket.

Waszczykowski a külügyminisztérium 2017-es terveinek bemutatása során hangsúlyozta; az ezévi programban kiemelt célként szerepel a két ország közti viszony javítása, az együttműködés helyreállítása. Ennek jegyében kezdték meg a különleges problémákat tárgyaló orosz-lengyel kontaktcsoport munkájának folytatását Varsóban, ahol ez alkalomból a külügyminiszter felszólalt.

A lengyel-orosz különleges problémákat kezelő csoportot 2002-ben hozták létre. Eredeti célja az volt, hogy a két ország közti viszonyban a történelmi kontextust figyelembe véve, de nem átpolitizálva vizsgáljon bizonyos kérdéseket. A csoport munkáját 2015-ben függesztették fel az annak működését koordináló Adam Rotfeld lemondásával.

Február 17-én a lengyel külügyminisztérium kifejezte hajlandóságát a csoport újraindítására vonatkozóan, melyet Lengyelország oroszországi nagykövete, Wlodzimierz Marciniak kezdeményezett.

A Lengyelország és Oroszország közti viszonyok 2014-ben kezdtek radikálisan megromlani az ukrán válság kapcsán, amikor az Európai Unió szankciókat vezetett be Moszkvával szemben. Februárban Waszczykowski azt mondta, Oroszország európai akciói „agresszív természetűek” voltak, de a továbbiakban törekedni kell a párbeszéd helyreállítására, ennek részeként pedig a személyes kapcsolatokon felül a kulturális és gazdasági együttműködést is helyreállítanák.