Kirúgják a németeket az Incirlik légibázisról

A Törökországgal tovább bonyolódó diplomáciai botrány miatt a német kormány alternatív helyszíneket keres, ami a közel-keleti műveletek kiindulópontja lehet, miután ki kell vonulniuk az Incirlik bázisról.

A német kormány közlése szerint eddig nyolc lehetséges alternatívát találtak. Többek között Kuvait, Jordánia és Ciprus jöhet szóba, miután el kell hagyniuk Törökországot. A közlemény szerint jelenleg vizsgálják a lehetséges helyszíneket, de még egyik országgal sem folytattak tárgyalásokat a német katonák ott állomásoztatásának igényével kapcsolatban. Az ügy lassú előrehaladta ráadásul felvetette annak lehetőségét, hogy a kormány egyáltalán nem is akar más országot találni a bázis működtetésére, ehelyett üres reményeket táplál arra vonatkozóan, hogy hátha Törökországban megváltozik a politikai helyzet.

Jan van Aken, a Die Linke külügyi szóvivője a Die Welt német lapnak nyilatkozva azt mondta, a kormánynak nyilvánvalóan nem áll érdekében a bázis áttelepítése más országba, mert ha így lenne, már tárgyalásokat folytattak volna a német katonák beengedéséről. Ehelyett üres reményeket táplálnak arra vonatkozóan, hogy hátha megváltozik az egyre csak tovább romló viszony Törökországgal.

A német kormány azt követően kezdett alternatív helyszíneket keresni az Incirlik bázison működő missziónak, hogy a török államfő kijelentette, szerinte „ami ma Németországban zajlik, az a náci korszakhoz hasonlatos”. Az Incirlik bázis bezárásának lehetősége azonban már korábban is felmerült török részről: Ankara a NATO-hoz hű katonai körök által elkövetett puccskísérletet követően vette fontolóra a bázis bezárását.