Belgium nem fogja aláírni a CETA egyezményét

ceta-hidfo-ru

Charles Michel miniszterelnök nyilvánosan bejelentette, hogy Belgium jelenlegi formájában nem fogja aláírni az Európai Unió és Kanada közti szabadkereskedelmi egyezményt.

Michel hétfőn sajtótájékoztatón számolt be a szövetségi kormány álláspontjáról, miután számos regionális parlamenti képviselővel személyes megbeszélést tartott. Az RTBF hírügynökség szerint a kormányfő emlékeztetett, hogy a német regionális kormány és a flamand kormány beleegyezett a CETA egyezményének aláírásába, a vallon és a brüsszeli regionális parlament azonban megszavazta annak elutasítását.

Az Európai Tanács hétfő délutánig adott időt Belgiumnak, hogy véglegesítse állásfoglalását a szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban. A vallon miniszterelnök, Paul Magnette ráadásul azt mondta, minden alkalommal ultimátum szerű fenyegetést intéztek hozzájuk, ami lehetetlenné tette, hogy érdemi demokratikus vitát tartsanak a szabadkereskedelmi megállapodásról. Egyúttal kijelentette, hogy kormánya

nem fog kényszer hatására támogatni egy nemzetközi megállapodást, emiatt utasították el a CETA egyezményét.

Vallónia kormánya attól tart, hogy az egyezmény életbe léptetése felszámolná az európai fogyasztóvédelmet, a jelenleg érvényes környezetvédelmi irányelveket, és tömeges munkanélküliséghez vezetne. Brüsszel nyomásgyakorlása miatt azonban nem is tudtak érdemi vitát folytatni arról, hogy a gyakorlatban milyen következményekkel járt volna a CETA életbe léptetése.