Berlinben lemondott a CDU vezetője

frank-henkel-hidfo-ru

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) berlini vezetője, Frank Henkel benyújtotta lemondását, miután a párt csúfos vereséget szenvedett Berlinben Angela Merkel személye miatt.

A CDU Berlinben mindössze a szavazatok 17,6%-át tudta megszerezni a vasárnapi választásokon, ami a párt eddigi legrosszabb eredménye a háború utáni Németországban, emellett Angela Merkel pártjának második látványos veresége az utóbbi két hét folyamán.

A Kereszténydemokrata Unió hivatalosan is megerősítette a RBB rádiónak adott közleményben, hogy Henkel valóban benyújtotta lemondását, de ennek ellenére arra kérték, hogy a párt 2017 májusi konferenciájáig még maradjon posztján.

Henkel azonban már a következő országgyűlési választásokon képviselőként sem indul. Ez a bejelentés hirtelen fordulatot jelent, tekintve, hogy korábban vasárnap még a RBB-nek nyilatkozva tagadta, hogy a lemondást fontolgatná. Órákkal később azonban már elismerte, hogy a CDU berlini vezetőjeként “osztozik a felelősségvállalásban”, a választási eredmények miatt távozik posztjáról.