Oroszország szilárd garanciákat kér a Déli Áramlat újraindítása esetén

Oroszország kőkemény garanciákat kér a Déli Áramlat projekt újraindítása esetén, miután a projektet korábban amiatt kellett leállítani, mert ellenezte az Európai Bizottság.

Vlagyimir Putyin orosz államfő kedden azt mondta, Bulgária készen állt a Déli Áramlat projekt felélesztésére, de ezt a döntést szintén az Európai Bizottság kérésére tették függővé.

“Komoly veszteségeket szenvedtünk el azáltal, hogy európai partnereink elutasították a projekt újraindítását. A szándék ma már nem elég – jogi természetű, abszolút szilárd garanciákra van szükségünk. Ilyenek ma nincsenek.” – mondta.

A Déli Áramlat gázvezeték-projekt a Fekete-tengeren áthaladva szállított volna orosz földgázt Bulgárián, Szerbián, Magyarországon és Szlovákián át Olaszországba és Ausztriába, hogy ezáltal elkerüljék a földgáz Ukrajna területén át történő exportját.

Az Európai Bizottság arra hivatkozva ellenezte a Déli Áramlat megépítését, hogy az ellentétben áll az úgynevezett harmadik energiacsomaggal, mely szerint egy ugyanazon vállalat nem tulajdonolhatja a gázt és üzemeltetheti a gázvezeték-hálózatot is. Vlagyimir Putyin 2014 decemberében jelentette be, hogy az európai fél bizonytalansága miatt Oroszország kivonul a Déli Áramlat projektből.