A NATO keleti terjeszkedése sérti a NATO-Oroszország alapokmányt

Alexander Grusko hidfo

Oroszország állandó NATO-nagykövete, Alexander Grusko azt mondta, azok a törekvések, melyek a NATO kelet-európai katonai jelenlétének megerősítését célozzák, sértik a NATO-Oroszország alapokmányt, hiszen megváltoztatják a térség erőegyensúlyát.

Grusko hétfőn egyértelművé tette: minden olyan törekvés, ami a NATO kelet-európai jelenlétének fokozását célozza, ellentétben áll a NATO-Oroszország alapokmányban foglaltakkal. Ezen a tényen az sem változtat, ha a teljes NATO-propagandagépezet azt harsogja, hogy a varsói döntés semmilyen egyezményt nem sért.

Grusko a Rosszija 24 televíziónak nyilatkozva hétfőn kijelentette, hogy

a NATO kelet-európai haderő-összpontosítása megváltoztatja a térség erőviszonyait, emiatt az alapokmányban foglaltak sértését jelenti.

A nagykövet kifejtette, hogy a NATO Észtországba, Lettországba, Litvániába és Lengyelországba tervezett csapattelepítései aláássák a térség biztonságát, és fenyegetést jelentenek Oroszországra.

Grusko tavaly szeptemberben arra figyelmeztetett, hogy a nyugati sajtó amiatt helyezte előtérbe a migrációs válsággal kapcsolatos híreket, hogy ezzel elterelje a figyelmet a NATO háborús készülődéséről. Miközben az emberek a migránsinvázióval vannak elfoglalva, amerikai páncélos haderő vonult végig Európán, és az amerikai légierő atomtöltetek célba juttatására alkalmas gépeket helyezett készenlétbe Oroszország határán.