Növekedésnek indult a “Brexit” támogatottsága

brit EU kilépés hidfo.ru

Négy százalékkal növekedett az Európai Unióból való kilépést támogatók aránya a britek körében, a bevándorlással kapcsolatos félelmek miatt.

Az ORB közvéleménykutató-intézet kedden nyilvánosságra hozott adatai szerint újra előtérbe kerültek a tömeges bevándorlással kapcsolatos félelmek, emiatt 4%-kal nőtt a kilépést támogatók aránya. A The Daily Telegraph megrendelésére készült felmérésből az derült ki, hogy jelenleg a britek 46%-a akar kilépni az Európai Unióból, miközben a megkérdezettek 51%-a akarja fenntartani az uniós tagságot. Ez a kilépést támogató szavazatok körében növekedést jelent, hiszen korábban még a választók 55%-a határozottan támogatta a tagság fenntartását, és csak 42%-uk akart kilépni.

David Cameron brit miniszterelnök februárban megállapodásra jutott az Európai Unióval, azzal kapcsolatban, hogy országa mentességet kap a további integráció számos eleme alól. Áprilisban viszont hivatalosan is megkezdődött a kilépéspárti kampány, amelyben állami vezetők és a kormánypárt tagjai is részt vesznek, ezért határozott eredményeket tud elérni. Bár Cameron alkuja átmenetileg megnyugtatta a briteket, ennek eredményeit fokozatosan erodálja, hogy az Európai Unióba továbbra is özönlenek a bevándorlók, akiket viszont nem tudnak ténylegesen kizárni a szigetországból, ha korábban már egy másik tagállamban letelepedtek.

A britek június 23.-án szavaznak a kilépésről. Ebben két meghatározó tényező, melynek mentén a várható eredmények elmozdulnak, a februárban történt Cameron-paktum, és az áprilisban megkezdett kilépés-párti kampány.