Az amerikaiak lázadói nem kaptak fizetést, átállnak az oroszokhoz

A The Daily Beast amerikai lap szerint az USA által kiképzett és felfegyverzett szíriai lázadók azzal vádolják Washingtont, hogy elárulta őket, és nem tartja magát ahhoz a megállapodáshoz, miszerint a Szíriában folytatott fegyveres harcért fizetést is kapnak. A lap szerint, mivel az amerikaiak nem fizetik ki őket, inkább átállnak Moszkva oldalára.

A lap egy Aleppo kormányzóságban állomásozó dandár vezetőjére hivatkozva írja; a lázadó fegyvereseknek korábban fizetést ígért az Egyesült Államok azért, hogy Szíriában harcoljanak, de most tömegesen reklamálnak, mert nem fizették ki őket. A Musztafa Sejry által adott interjúból kiderült, hogy az Aleppotól 25 kilométerre északra, Marea területén állomásozó alakulatok “Washington helyett inkább Moszkvához lesznek lojálisak”. Sejry a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy eredetileg harcosonként 500 dollárról írtak alá szerződést az amerikaiakkal, ami mellé további támogatást ígértek sérülés esetén, valamint a meggyilkolt katonák száma után.

“Beleegyeztek, hogy ebből 250 dollárt fizetnek az első fél évben, és azt mondták, tíz hónap után emberenként további 250-et kapunk. Az első 250-et megkaptuk, de később soha nem kaptunk semmit a sérülések, és a megölt katonák után. Már, amikor kifizettek minket, mert ilyen is ritkán fordult elő.”

Sejry elmondása szerint a fegyvereseket rendszertelenül és szórványosan fizették, az utóbbi három hónapban egy havi fizetésnek megfelelő összeget kaptak. Amikor júniusban a Daes ostrom alá vette a települést, ahol állomásoztak, a CENTCOM lőszereket, egyéb készleteket dobott le nekik légi úton, ami lehetővé tette, hogy kitörjenek az ostromgyűrűből, és a környező településeken ellen-offenzívát indítsanak. Sejry elmondása szerint ekkor azt remélte, hogy az USA által végrehajtott légicsapások és az utolsó órákban adott segítségnyújtás talán precedens értékűvé válik, és a továbbiakban is erre számíthatnak. Mint utóbb kiderült, ez egy egyszeri alkalom volt.

A lázadó azt is kifogásolta, hogy amióta a Mu’tasim dandár két hónappal ezelőtt vereséget mért a térségi dzsihádistákra, semmilyen pótlást nem kaptak a megsemmisült harceszközök után. Ez a lázadó csoport a lap információi szerint beletartozott abba az ezer főbe, akiket a Pentagon hivatalosan is kiképzésben részesített és fegyverzett.

Sejry a lapnak nyilatkozva az mondta, tíz nappal ezelőtt a szíriai-török határon felkeresték “Moszkva képviselői”, és korlátlan fegyverellátást, állandó légi támogatást ígértek a terroristák elleni harchoz. Elmondása szerint “fontolóra veszi az ajánlatot”; nemsokára Isztambulban fog egyeztetni az orosz kontakttal, ami részben annak köszönhető, hogy a török kormány jelentősen megkönnyítette a tárgyalások tető alá hozását. A lázadó csoportok kezdetben azt remélték, az orosz kapcsolatfelvétellel nyomást tudnak gyakorolni az amerikaiakra, hogy végre kifizessék őket. Mivel megkereséseikre nem válaszolt a CENTCOM, most Moszkvától jobb fegyvereket remélnek, mint amit az amerikaiaktól kaptak – a kényszerű fordulatért pedig az amerikaiakat okolják, akik a háború során elárulták őket.