“Egy nap rá kell jöjjünk, hogy az amerikai katonák örökre itt maradnak”

Jaroslav Doubrava hidfo.ru

Amerikai katonai konvoj lépett be a Cseh Köztársaság területére, hivatalosan abból a célból, hogy részt vegyenek egy hadgyakorlaton a balti országokban. Egy cseh szenátor azonban attól tart, hogy az amerikaiak később sem fognak önként távozni.

“Ezek a konvojok provokáció a cseh néppel szemben, akik mindig is ódzkodtak a külföldi csapatok beengedésétől. Egyúttal egy Oroszország elleni provokáció is, és attól tartok, ezek a konvojok abból a célból vonulnak szándékos feltűnést keltve, hogy hozzászokjunk a látványukhoz.” – mondta Jaroslav Doubrava cseh szenátor. Napokkal ezelőtt Bohuslav Sobotka – miniszterelnök – arról biztosította litván kollégáit, hogy a cseh légierő orosz katonai agresszió esetén készen áll védelmet biztosítani a balti országoknak. Doubrava azonban emlékeztet, hogy miközben a nyugati sajtó Oroszországot mutatja fel ellenségképként, Oroszország nem működtet katonai bázisokat távoli országokban, az amerikai hadsereg azonban több mint 800 bázist működtet világszerte.

Doubrava elmondása szerint az európai sajtó egyfajta mesterséges paranoiát épít fel az emberekben, amikor annak lehetőség latolgatja, hogy az orosz hadsereg hány nap alatt tudná megszállni a Baltikumot. “A társadalom többsége nem tekint úgy Oroszországra, mint ami ellenséges lenne akár Csehországgal, akár Európával szemben.” A politikus azt mondta, elég ránézni egy az amerikai bázisok globális kiterjedését összegző térképre, hogy az emberek lássák, ki jelent valós fenyegetést a békére. Ugyanis, ha ezt összehasonlítják a vélt orosz katonai befolyási övezettel, azt láthatják, hogy az USA a világ összes régiójában saját katonai létesítményeket üzemeltet, haderő-összpontosítást folytat és hadgyakorlatokat kezd Kelet-Európában, miközben az “orosz katonai fenyegetést” az jelenti, hogy erre válaszként Oroszország fokozza aktivitását saját határain belül.

Doubrava szerint semmivel nem indokolható a NATO fokozott katonai aktivitása Kelet-Európában, mert ez csak fokozza egy esetleges háború kirobbanásának esélyeit, amiben mi lennénk az ütközőzóna.

Dana Feminová, a “Háború és Erőszak Nélküli Világ” humanista mozgalom vezetője szintén nyílt levelet fogalmazott meg az amerikai konvoj Cseh Köztársaságon való átvonulásával kapcsolatban, amiben felszólítja a kormányt, hogy ne engedje be az amerikai csapatokat. Feminová egyúttal az amerikai katonákat is arra kéri; gyakoroljanak nyomást saját kormányukra annak érdekében, hogy ne küldjenek amerikai fegyveres erőt Európába, és ne törekedjenek az európai gyermekek gondolkodásának militarizálására. Elmondása szerint az amerikai konvojok érkezése azt a néhány évtizednyi törékeny békét sodorja veszélybe, ami lehetővé tette, hogy egy egész generáció anélkül nőjön fel, hogy háborút látott volna.