Zeman: erőszakkal nem lehet letelepíteni a migránsokat

A cseh államfő ismételten kijelentette, hogy országa nem hajlandó elfogadni az Európai Unió menekültkvóta-rendszerét, miután a kevés, Csehországba áttelepített menekült is azonnal szökni próbált, és a német határon fogták el őket.

Eredetileg egy Irakból érkezett, 25 fős migráns csoportnak adott menedékjogot a Cseh Köztársaság. A menekülteket azonban a cseh-német határon fogta el a német rendőrség, mert megpróbáltak ismét illegálisan visszautazni Németországba, ahonnan áthelyezték volna őket. Milos Zeman szóvivője az eset kapcsán azt mondta, “a keresztény menekültek letelepítésének kísérlete értékes tapasztalat volt a számunkra. Meg kell állítanunk a kvóta projektet.”

A CTK hírügynökségnek nyilatkozva a szóvivő kijelentette, ez az eset kellő erővel kell demonstrálja Brüsszel számára, hogy a kvótarendszer egy abszurd elgondolás.

Korábban számos térségi ország vezetői egyértelművé tették, hogy a kötelező érvényű betelepítést semmilyen formában nem támogatják, mert az a nemzetállamok szuverenitásának felszámolását jelenti. Lázár János a csütörtöki kormányinfón szintén megerősítette, hogy a kvóta ügyben kiírt referendum ügydöntő, annak eredménye a kormányra kötelező érvényű lesz.

Ugyanakkor, a schengeni övezet országai közt mostanra számos határkerítés épült, ami lehetővé tenné a multikulturalizmust erőltető ideológiai kisebbség számára, hogy a migránsokat szétosszák a tagállamok közt. A cseh államfő által hivatkozott eset mutatja, hogy a migránsok letelepítése az Európai Unió szegényebb országaiban ma nem az adott ország vezetőinek ellenvetése miatt nem lehetséges, hanem, mert nem maradnak ott, ahová letelepítenék őket; Brüsszelnek régiónként határkerítés építésére és a határellenőrzés helyreállítására van szüksége, ha a migránsokat helyben akarja tartani az egyes tagállamokban.