Népszavazással dönthetünk az Európai Egyesült Államok elutasításáról

Hatalommal való visszaélés lenne, ha az Európai Unió és a kormány a lakosság megkérdezése nélkül fogadná el a betelepítési kvótát, a kormány emiatt népszavazás kiírását kezdeményezi – jelentette ki Orbán Viktor ma délutáni rendkívüli sajtótájékoztatóján.

“Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – a kormányfő bejelentése szerint így fog szólni a referendum kérdése, amivel a magyar lakosság véleményt nyilváníthat a migránsok kötelező befogadásával kapcsolatban.

Orbán Viktor szerint “az Európai Unió a demokrácia pillérein áll”, de az utóbbi idők történései ezzel ellentétes tendenciát mutatnak; Brüsszel felülbírálná a lakosság többsége által megválasztott kormányok döntéseit. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a kvóta újrarajzolná Magyarország és Európa etnikai, kulturális és vallási arculatát is, amit Európa vezetői úgy akarnak véghez vinni, hogy arról az embereket soha meg nem kérdezték. “Az európai embereket eddig senki sem kérdezte meg arról, hogy akarják-e, elfogadják-e vagy éppenséggel elutasítják a kötelező kvóta bevezetését.”

A kötelező betelepítési kvótáról szóló döntést azonban nem lehet elvenni az Országgyűléstől, az ügyben a magyar parlament megválasztott képviselőin kívül senki más nem dönthet. Brüsszel anti-demokratikus törekvéseit a kormányfő úgy értékelte:

“Nem hozhatunk az emberek feje fölött, az európai emberek akarata ellenére az életüket súlyosan megváltoztató, a jövő nemzedékek életét is meghatározó döntéseket.”

Orbán kijelentette, hogy a referendumon a kvóta ellen leadott “nem” szavazat egyszerre áll ki Magyarország függetlensége mellett és utasítja el a Magyarországra történő kötelező betelepítést. A kérdés egyúttal a magyar államiság fenntartásának kérdése is, mert a kötelező érvényű betelepítési kvóta referendum nélküli elfogadása annak kinyilvánítását jelentené, hogy az Európai Unió felülbírálhatja a magyar országgyűlés döntését. Orbán a sajtótájékoztató alkalmából egyértelművé tette, hogy a kvóta ellen leadott “nem” szavazat egyben az Európai Egyesült Államok létrehozása elleni szavazat is, amivel a választók kiállnak Magyarország függetlensége mellett.

Magyarországon működnek olyan radikális atlantista pártok, melyek a magyar államiság felszámolását nyíltan hirdetik, és a magyar kormány döntéseinek felülbírálása céljából havi rendszerességgel fordulnak az Európai Bizottsághoz, emiatt a referendumon részvétel kiemelkedő fontosságú.

Orbán Viktor egyúttal más országoknak is azt javasolja, hogy tartsanak referendumot a kötelező kvóta elutasításáról, mert ezzel a demokráciát védelmezik az Európai Unióban, szemben az Európai Egyesült Államok létrehozását sürgető anti-demokratikus törekvésekkel. A kormányfő egyértelművé tette, hogy amennyiben a magyarok döntést hoznak a közel-keleti és észak-afrikai migránsok kötelező letelepítésének elutasításáról, sem az uniónak, sem az európai vezetőknek, semmiféle európai testületnek nincs felhatalmazása arra, hogy ezt a döntést felülbírálja.

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy az emberek hozzájárulása nélkül bevezetni a betelepítési kvótát nem más, mint visszaélés a hatalommal. Alapvető, meg nem kerülhető, a magyar politika lényegét adó kérdésről van szó, vagyis arról, hogy dönthet-e a magyar emberek helyett bárki más arról, hogy “mi magyarok kikkel éljünk, kikkel ne éljünk együtt. Orbán az Európai Egyesült Államok elutasítása mellett (“a referendum a szabad nemzetek szövetsége koncepciót erősíti – szemben az európai egyesült államokéval”) arra is tett utalást, hogy a britek népszavazása az Európai Uniós tagságról szintén egy ilyen, a demokrácia alapelveit tiszteletben tartó döntés. A kormányfő ezzel indirekt módon utal arra, hogy amennyiben a magyar országgyűlés döntéseit anti-demokratikus módon felülbírálja az Európai Unió, esetleg Magyarország kormánya is kénytelen lesz újra megkérdezni az embereket arról, akarják-e még az uniós tagságot.

Z. Kárpát Dániel egy nappal ezelőtti, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Jobbik népszavazás kiírását kezdeményezi a kötelező kvótákkal kapcsolatban. “A kormány tegye egyértelművé, hogy egyszerűen nem fog végrehajtani egy ilyen döntést!” A politikus kijelentette, hogy egy ilyen referendum a legerősebb legitimációs eszköz Brüsszellel szemben, emiatt a magyar kormány is erőteljesebben léphet fel a kötelező kvóta ellenében, ha egy sikeres népszavazással maga mögött tudja a többségi lakosság elementáris erejű támogatását.