Menekülnek a zsidók Marseille belvárosából

Marseille Or Thora hidfo.ru

Zvi Ammar, Marseille városának zsidó vezetője kedden bejelentette, hogy eladták az Or Thora zsinagógát egy muszlim kulturális szervezetnek, ami mecsetté fogja átalakítani az épületet. A zsinagógát azért adták el, mert már nem nagyon használta senki; az utóbbi évek során “kicserélődött a szomszédság”.

A keddi bejelentés tovább mutat a mintegy négyszázezer dolláros tranzakción: Amarr emlékeztetett, hogy a városban 58 zsinagóga működik, de a helyi zsidó közösség elvándorlása folyamatban van, a városközpontból elsősorban a külvárosi részekre. Az elmúlt 20 év folyamán volt tapasztalható ez a folyamat, ami az utóbbi néhány évben – a bevándorlásnak köszönhetően – felgyorsult, és mostanra muszlimok népesítik be a környéket.

A napokban továbbértékesített zsinagóga akkor épült, amikor Algéria 1962-ben elnyerte függetlenségét Franciaországtól, és nagy létszámú zsidó közösség érkezett Marseille városába. A mintegy 70 ezer fő mellett azonban mostanra közel negyedmillió muszlim él Marseilleben. Bár Amarr elmondása szerint “mindannyian ugyanazt az istent tisztelik”, csak más néven, és “az a fontos, hogy mindez harmóniában történik”, a zsidó lakosság elvándorlása különös módon egybeesik a muszlim közösség létszámának növekedésével.

A közel negyedmilliós muszlim közösségből 70 ezren gyakorolják vallásukat. A zsinagógát felvásárló Al Bard közösség egy másik, kisebb mecsetet is működtet a környéken, ami mostanra zsúfolttá vált; “a hívők nem férnek be az épületbe, gyakran arra kényszerülnek, hogy az épületen kívül vegyenek részt a közös imákon”.

A helyi muszlim közösség 2001-ben akart építtetni egy Nagy Mecsetet, de a polgármester által engedélyezett projekt megvalósítását később “pénzügyi akadályok” nehezítették, valamint a Nemzeti Front tagjai kezdték jogi akadályokkal hátráltatni a megépítését.